Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)

IX. A felszabadulás és az élet megindulása Somogyban (1944. dec. 1. - 1945. jún. 30.)

hídfőt a folyó nyugati partján. Nekünk kellett tehát biztosítanunk a S. Ukrán Front főerőinek szétbontakozását a hídfőben előretörve, hogy ezek az erők azután Székesfehérvár irányában előretörve, délnyugatról meg­kerüljék az ellenség budapesti csoportosítását és együttműködve a 2. Uk­rán Front csapataival, megsemmisítsék azt. A továbbiakban az 57. had­sereg azt feladatot kapta, hogy a főcsapást a Pécs—Kaposvár—Nagyka­nizsa általános irányban mérve, zúzza szét az ellenséget a Balatontól dél­re és biztosítsa a front csapatainak főcsoportosítását a nyugati irányból várható csapás ellen. 1944 november elején a hadsereg csapatai átkeltek a Dunán a Dráva tor­kolatától északra, s a Duna nyugati partján a Batina-Apatin arcvonal­szakaszon áttörve az ellenség erős védelmét, november 25-én kijutottak a magyar határra. November 30-án elérték a Szászvár—Sásd—Cserkút— Harkány—Pánka terepszakaszt. A hadsereg mintegy 100 km széles, 50— 70 km mély hídfőt foglalt el, s ezzel megteremtette a feltételeket a front főerőinek harcbavetéséhez a székesfehérvári irányban. A hadművelet végrehajtása során az ellenség szívós ellenállásába ütköz­tünk. A hitleristák minden áron vissza akarták vetni csapatainkat a híd­főből, hogy helyreállítsák védelmüket a Dunán. A fasiszták SS csapatokat, harckocsikat és rohamlövegeket vontak össze ide és elkeseredett ellen­lökéseket hajtottak végre. Kegyetlen harc folyt minden terepszakaszért és helységért. Különösen ádáz ütközet bontakozott ki Pécsért, Siklósért és Villányért. Csapatainknak csak kemény éjszakai harcban sikerült el­foglalniuk ezeket a helységeket. Hadseregünk rendkívül kedvezőtlen kö­rülmények közepette harcolt. Az ellenség védelme a mélységben emel­kedő terepszakaszon épült ki, ahonnan jól megfigyelhette csapataink te­vékenységét. A lakott helységek és a számtalan borospince megkönnyí­tette a védelmet. Az esőzések feláztatták az utakat. A csapatok manővere­zése az utakon kívül rendkívül korlátozott volt. A lövegeket embereknek kellett vontatniuk. A hídfőben vívott elkeseredett harcokban az 57. had­sereg súlyos veszteségeket okozott az ellenségnek, sok foglyot ejtett. A zsákmány is gazdag volt. Miután 1944. decemberében teljesítettük a hídfő birtokbavételére kapott parancsot, kifejlesztettük a támadást Magyarország területén, főleg Ka­posvár—Nagykanizsa és az erők egy részével a Dráva északi partján Barcs iránjúiban. Az ellenség — visszavonulva nyugatnak — szívós ellenállást tanúsított. Hadseregünknek ekkor különösen elkeseredett harcot kellett vívnia Nagy­bajomért és Szigetvárért. A németek minden áron tartani igyekeztek Nagybajom körzetét, amely a Kaposvárból kivezető főútvonalba esett és fedezte a nagykanizsai olajmezőkhöz vezető legrövidebb utat. Nagybajo- mot — lövész- és közlekedőárokkal, műszaki zárakkal stb. — a védelem erős központjává építették ki. A védelemnek ez a központja többször gazdát cserélt, s csak 1945 márciu­sában sikerült véglegesen megtartanunk. Ugyancsak súlyos harcokat kel­lett vívnunk Szigetvárért és Barcsért, amelyeket a hitleristák nagyon fon­tos pontoknak tartottak, mivel rajtuk keresztül vezettek a Jugoszláviába harcoló német csapatok legközelebbi útjai, ahonnan csapást mérhettek a székesfehérvári és nagykanizsai irányban támadó szovjet csapatok fő­csoportosítására. A Szigetvárba vezető utakon 1944. december 2—4-e kö­zött az ellenség erős ellenlökésekkel igyekezett visszavetni csapatainkat és megakadályozni, hogy elérjék a város körzetét. Csak december 5-én 495

Next

/
Oldalképek
Tartalom