Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)
VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850-1944) - B) A dualizmus korszaka (1867-1918)
»Sokszor felpanaszolták már nyilvánosan és magánkörökben egyaránt, hogy az országban kevés város van, mely évtizedeken át rosszabbul lett volna kormányozva, mint Kaposvár. Nem akarok én most arról szólni, hogy mi volt ennek az oka, csupán a rossz kormányzat egyik sajnálatos eredményére kívánok ezúttal rámutatni. Nem más ez, mint a város kiépítése körül követett, vagy elnézett rendszertelenség, mely városunknak egy képtelen formát adott. Végtelenségbe nyúló, görbe utak, melyek széleit a tulajdonosok által semmi által sem gátolt, utóbb pedig a bölcs magisztrátus által megrendelt gusztus azzal, hogy a házak nem egyvonalban épültek, mintegy csipkéssé teszi. A hosszú utcáknak a mezőn van folytatásuk. Keresztutcák azonban alig vannak, senki se gondolt arra, hogy ebből a helyből valamikor város is lehet s épített falusiasán egyhosszába, miből aztán bekövetkezett az a képtelen állapot, hogy két paralel megkezdett hosszú utcát addig folytattak, míg a két utca két vége valahogy összeépült, s a középen, a város kellő közepén, maradt egy nagy darab szántóföld. Miután már így esett, a városi bölcsesség ebbe belenyugodott; minélfogva a városi lakosság két harmadát magában foglaló városrész lakói, ha óraszám gyalogolni nem akartak, a kerteken és szántóföldeken át mehettek rövidebb úton egyik utcából a másikba. Ámde, dacára a kaposváriak példátlan negligenciájának a világ csak haladt s az országban lendületet vett kereskedelmi és közlekedési forgalom ide is elvetette hullámait; a civilizáció délnyugati útjába bele esett Kaposvár is, hol végre is vasútat kellett építeni. A híres városi bölcsesség ebbe is remekelt: korlátolt felfogásával és minden előrelátást nélkülöző vaskalaposságával a kaposberek egy limbusát mutatta ki állomáshelyiségül, mely annál alkalmasabbnak látszott e célra, mivel szűk és a város egyik külső részét örökre elvágja az anyavárostól a város egyetlen sétaterével együtt. A vasútállomás miatt aztán lassan bár, de mégis azon a részen kezdett épülni a város; egyes tehetősebb polgárok csinos házakat, sőt új utcákat is építettek oda, de mivel a vasútállomás elhelyezése nem volt helyes, a legmesterségesebb úton se lehetett a város kereskedelmi forgalmát régi helyéről, a Korona, Berzsenyi utcák és a központi piacról elterelni. Még a vármegye kaszárnyáját is hiába építették oda, melynek elhelyezésénél már a városi bölcsességnek segítségére jött a vármegye bölcsessége is, mely abban kulminált, hogy van ott a városnak két hold partos fun- dusa, tehát nem kell fundust venni. Igazuk is volt: a 600 fr-tot érő partba 50 000 fr-tért kellett akkora gödröt ásni, melybe a félmillió forintos kaszárnyát beleépítették. A dolog most úgy áll, hogy a vasút körül szép házak állanak, melyekben azonban csak vagyonosabbak számára épült lakások vannak, míg a kereskedés, az ipar s ezzel járó forgalom megmaradt a régi helyén, a város délnyugati részén. A városi bölcsesség ezt nem tűrheti, hanem azzal erőszakoskodik, hogy a piacot kirendeli a távoli kaszárnyához, miből aztán seregestől fejlődik a baj és kontroverzia. A kikényszerített kereskedő kénytelen ott, a csupán magán lakásokul ■szolgáló, díszesebb városrész jól ápolt kertjei végébe magtárakat építeni 209
