Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról 1. (Kaposvár, 1967)

II. Somogyság az őskőkortól a római birodalom bukásáig (i. e. őskőkortól - i. u. V. század elejéig)

ternyi területen, 80 cm mélységben; csak éppen egy bronz öntőminta, nyilván öntésre előlkészítve, volt vasfogó közé szorítva.

A műhely legbecsesebb felszerelései a pénzverő-eszközök voltak. Ismerünk hazai leleteink között kelta-barbár pénz készítésére használt öntőmintákat ugyan, de pénzverő-eszközök, úgynevezett „stancznik”, még ez ideig nem fordultak elő magyar földön feltárt kelta telepeken. A pénzdarabok öntés útján való létesítése mindenesetre a pénzkészítés könnyebb módja és valószínű, hogy a pénzverés őskorában, a vaskor végső szakában is éppen úgy, 'mint napjainkban, öntés útján sokszorosították, utánozták a pénzverőkből kikerült pénzeket. A műhely romjai között lelt hat darab kisebb ezüst kelta-barbár pénz, négy változatot mutatva, azok közül háromfélének fejet ábrázoló előlapja, a negyedinek hátlapján lévő lovas alakja beleillik egy-egy pénzverő- ducz lapjába vésett mélyedésbe. Ez a tény tanúságot tehet arról, hogy a kelta telepeinken forgalomban lévő pénzek legnagyobb része hazai pénzverdékben vagy pénzöntő műhelyekben készültek. Erre vall még azon körülmény is hogy a pénzverőbe illő, előkerült kelta-barbár ezüst pénzek mind kopott példányok, tehát használatban levő pénzek voltak, nem közvetlen a verdéből kikerült új példányok.«

»... A ■pénzverő-műhely egyszersmind öntő-műhely is volt, ahol bronzékszerek készültek, kovácsműhely, mely ellátta a telep őslakóit fegyverekkel, házi eszközökkel, kijavította a kicsorbult, használhatatlanná vált felszereléseket. Sőt bronztrébeléssel is foglalkoztak a műhelyben, ezt igazolja a felszerelések között lelt néhány trébelő-aszköz, úgyszintén az ott kiásott vaskallantyús nagyobb bronzüst.«

1908-ban pedig az alábbiakat közölte Darnay:

»Kutatás közben még két érdekes és tanulságos felfedezést tettem, melyről külön meg kell emlékeznem, melyek mindkét irányban megerősítik eddigi feltevéseimet. Az egyik az, hogy a szalacskai őstelepen nem szakadt meg a~ őskori élet folytatólagossága a kő- és bronzkoron át a vaskor végső szakáig. Sőt az őskor minden szakában a szalacskai őstelep nyüzsgő élet tanúja volt. Pvl újabb kutatások még arról is meggyőztek, hegy a leltárt kelta pénzverő- és öntőműhely csak folytatása ugyané helyen állt bronzkori öntőműhelynek. Erről tanúskodik e terület mélyebb rétegében -lelt bronzkori tompa véső öntőmintája is. A másik érdekes jelenség megerősítette azon feltevésemet, hogy a szalacskai őskori műhelyben, nemcsak a már előkészített ezüst- és rézfémet dolgozták fel, hanem fémkohászattal is foglalkoztak. Jóllehet eddig még nem sikerült az őskori igényeknek megfelelő kohó nyomait sem felfedezni, de a fémkohászat jelenségének tanúiként kell tekintenem, hogy olyan kőszegény területen, mint Szalacska vidéke, éppen az öntőműhely helyén nagyobb mennyiségben találtatnak ökölnyi' nagyságtól a dió nagyságáig olyan fémdús kőzetek, mint a »Galenit« és »Chalcopyrit«, mely tudvalevőleg hazánkban leginkább Selmecz, Nagy bánya, Radna és Felsőbánya területén fordulnak elő.« ,

Az ásatások nagy értékű leleteit Darnay a sümegi múzeumba szállította, ahonnan — a második világháború utolsó hónapjaiban -— Németországba akarták azokat szállítani. Először Keszthelyre kerültek a világhírű leletek, azután Zalaegerszegre, majd szállítás közben légitámadás következtében összeolvadva, teljesen megsemmisültek. Már csak jelentéktelen töredékük található a Magyar Nemzeti Múzeumban, és a Kaposvári Rippl-Rónai Múzeumban.