Polgár Tamás: A forradalom vonzásában. Tanulmányok Szántó László tiszteletére (Kaposvár, 2017)

Eörsi László: Szabadságharc Kőbányán, 1956

Másnap, 7-én reggel ismét megjelent egy helikopter az Éleskanyar felett, majd egy lökhajtásos vadászgép is. Zabosék a löveggel célba vették ezeket, de egyiket sem találták el,73 miként két átvonuló szovjet harckocsit sem.74 Délelőtt a Gyűjtő felől közelített egy szovjet busz, amelyet egy harckocsi kísért. Az ellenállók körében bizonytalanság lett úrrá - nem tudjuk, ott volt-e még a civil parancsnokok bármelyike —, vitába bonyolódtak egymással, végül nem lőttek rá a járművekre. Egyes civilek igen sok sört hoztak a Sörgyárból, és hamarosan parttalanná vált az italozás.75 Déltájban azonban — egyes civilek kérésére - a „honiak” riasztólövést adtak le azokkal szemben, akik rablással próbálkoztak.76 A délután megjelenő két harckocsival sem vették fel a harcot, noha Pálinkás György tizedes - miként délelőtt is - nagyon kardoskodott emellett.77 Valószínűleg a következő napon, 8-án lőtték ki az utolsó használatban lévő lövegűket is.78 Az egyik változat szerint délelőtt bemérték a tüzelőállásukat, és aknavetővel semmisítették meg, de még volt idejük elmenekülni a helyszínről.79 A másik verzió szerint távollétükben egy szovjet harckocsi lőtte szét a löveget.80 A sorkatonák (Zabos, Pálinkás, Takács, Márku, Silye) ezután visszamentek az óhegyi ütegállásukhoz, ám este két szovjet harckocsi rálőtt az épületre.81 E katonák elhagyták ezt a bázist, és két napig a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban sebe­sültszállításban segédkeztek, majd szétszóródtak.82 A civil ellenállók november 6-a utáni tevékenységéről szinte semmilyen for­rás nem maradt fent. November 8-án még egyik osztaguk tartotta a pártházat, és még tűzharcba is kerültek a szovjet páncélosokkal, akik géppuskával lőtték az épületet.83 73 Silye Sámuel jkv. 1959. VI. 6. HL 073/59/2.; Zabos Ádám jkv. 1959. VI. 11., VI. 27. HL 073/59. Silye nem említette a lökhajtásos vadászgépet. 74 Fábián György jkv. 1959. VI. 1. HL 073/59. 75 Silye Sámuel jkv. 1959. VI. 6. HL 073/59/2. 76 Zabos Ádám jkv. 1959. VI. 11., VI. 27. HL 073/59. A nyomozás idején, 1959-ben a vallomások elsősor­ban Erőss Vilmost terhelték mint fosztogatót, aki mindvégig teljes tagadásban maradt. Szóba került még testvére, Erőss Pál, valamint a Demény fivérek vétkessége is. Ám egyikük ellen sem indítottak eljárást. 77 Zabos Ádám jkv. 1959. VI. 11., VI. 27.; Fábián György jkv. 1959. VI. 25. HL 073/59. 78 Néhányan ennek időpontjául november 7-ét jelölték meg. A Zalka Máté térről áthozott lövegről nincse­nek források, miként - ahogy már említettük - az esztergomiak által ott hagyottakról sem. 79 Silye Sámuel jkv. 1959. VI. 6. HL 073/59/2. 80 Zabos Ádám jkv. 1959. V. 30. HL 073/59. Zabos a későbbi vallomásaiban (jkv. 1959. VI. 11., VI. 27. HL 073/59.) már mindkét lehetőséget felvetette. Fábián csak azt említette (jkv. 1959. VI. 25. HL 073/59.), hogy a kilövéskor nem voltak ott. 81 Silye Sámuel jkv. 1959. VI. 6. HL 073/59/2. 82 Zabos Ádám jkv. 1959. VI. 27. HL 073/59.; Silye Sámuel jkv. 1959. VI. 6. HL 073/59/2. 83 Florek elvtárs visszaemlékezése d. n. MSZMP X. kerületi bizottsága BFL XXXV (15) B/0956-57/6a. ő. e. BB/15. f. 263

Next

/
Oldalképek
Tartalom