Polgár Tamás: A forradalom vonzásában. Tanulmányok Szántó László tiszteletére (Kaposvár, 2017)

Sipos József: Nagyatádi Szabó István és Bethlen 1922-es kampánya

annak eredményeit, nagyatádi Szabó azt segítő politikai munkáját. Ezeket azon­ban elsősorban a két említett megyei lap és a kevés levéltári forrás, illetve A Kis­gazda és a Magyar Falu c. kisgazdapárti hetilapok információi alapján tettem. Nem vizsgáltam sem az országos sajtó, sem a választókerületekben lévő helyi sajtó anyagait. Ez utóbbira felhívtam a helytörténeti kutatók figyelmét, és java­soltam az egyes választókerületek kutatását is.2 Ennek ellenére - tudomásom szerint - ezen a területen nem történt előrelé­pés. Pedig csak az e választókerületekben történtek részletesebb megismerése ad­hat választ arra a fontos kérdésre, hogy milyen is volt a Kisgazdapárt Somogy me­gyei beágyazottsága 1922-ben. Hogyan reagáltak a parasztság különböző rétegei a Kisgazdapárt Egységes Párttá bővítésére és a bethleni konszolidáció lépéseire? A Szántó László által kért tanulmány megírása után — annak kutatási és módszertani tapasztalatai alapján - az elmúlt évtizedben én elsősorban az or­szágos választási kampányt vizsgáltam. Azon belül is elsősorban Bethlen István miniszterelnök és a parasztpolitikus országos kampányban való tevékenységé­re és annak elemzésére koncentráltam. Ugyanis azok szoros összefüggésben voltak az Egységes Párton belüli ellentétekkel és kompromisszumokkal. Most ezek összegzésével szeretném a kutatók figyelmét újra erre a fontos kérdésre irányítani. Befejezésként pedig nagyatádi Szabó saját választókerületében má­jus 21-én elmondott programbeszédét elemzem, mert az kimaradt a 2002-ben megjelent tanulmányból. Előzmények Az eddigi szintézisek nem említik, hogy 1922. január 25-én az akkori Or­szágos Kisgazda és Földmívespárt kibővítette nevét a polgári jelzővel. Aznap a Kisgazdapárt parlamenti képviselői a következő fontos határozatot hozták: „A párt, mint a keresztény agrárgondolat megtestesítője, programjának, különösen a föld- birtokreform becsületes végrehajtása tekintetében, hasonlóképen az 1920. évi I. és XVII. te. és az 1921. évi XLVII. te.-ben lefektetett alkotmányos jogrend bármely iránybóljövő megtámadásával szemben vallott álláspontjának változatlan fenntartása mellett kije­lenti, hogy elérkezettnek látja az időt arra, hogy egységes táborába szólítsa mindazokat, akik a párt elveit férfias őszinteséggel magukévá teszik.” A párt nevét Keresztény Kisgazda, Földmíves és Polgári Pártra bővítette, és várta azon politikusok belépését, akik a parasztság „millióival karöltve kívánnak dolgozni afüggetlen Magyarország feltámadásáért és megerősödéséért". Ezzel lehetővé 2 Sipos József 2002: 181-222. 162

Next

/
Oldalképek
Tartalom