Polgár Tamás: A forradalom vonzásában. Tanulmányok Szántó László tiszteletére (Kaposvár, 2017)
Nübl János: Az 1912. évi gróf Tisza István elleni képviselőházi merénylet somogyi vonatkozásai
nemzetért, a politikai küzdelem megállításáért kívánta feláldozni. Kovács Gyula az utolsó szó jogán kijelentette, tiszta lelkiismerettel áll a bíróság előtt, s tettét az a verdikt, akármit tartalmazzon, én abban minden körülmények között és minden esetre megnyugszom.” Baloghy György, a tárgyalást vezető büntetőtörvényszéki elnök két kérdést tett fel az esküdteknek: bűnös-e a vádlott erős felindultságban elkövetett emberölés kísérletében, valamint a vádlott tette elkövetése idején öntudatlan állapotban volt-e. A vezetőbíró — a vádhatóság képviselőjéhez hasonlatosan — felszólította az esküdteket, döntésüket politikai érzelmeik ne befolyásolják. Miután az első Felséges Uram és Királyom! Bármily égetően szükséges legyen is a véderőtörvény, bármilyen sürgős legyen is a létszámemelés, mindennél fontosabb az, hogy a magyar Nemzet úgy, mint eddig, továbbra is odaadó hűséggel és ragaszkodással viseltessék úgy Felséged, mint az egész Dinasztia iránt. Ha Felséged visszapillant a történelembe, akár Habsburgi Rudolf, akár Mária Terézia idejére, ha visszapillant Felséged csak a legutóbbi boszniai annexióra, mindig meggyőződhetett arról, hogy komoly, válságos időkben a magyar nemzet mindig a Dinasztia mellett foglalt állást, s láthatja Felséged, hogy akkor, amikor kenyértörésre került a sor, a magyar nemzet, mint egy ember állt teljes loyalitással Felséged oldala mellett. Hihetetlen, hogy Felséged ne látná azt, hogy amikor a nemzet loyalifását erős próbára teszik a most lejátszódó események, bármennyire bízzék is Felséged hú szövetségeseiben, trónjának legbiztosabb támaszát mégis csak népeinek hűsége képezi és én nem tudom összeegyeztetni azzal a ragaszkodó alattvalói szeretettel és tisztelettel, amit Felséged iránt érzek, hogy föltételezzem azt, hogy ezután ne népeinek szeretetére támaszkodnék Felséged további uralkodása alatt, hanem úgy, amint az most Budapest utcáin nap-nap után, és mondhatnám állandóan mutatkozik, fegyveres erejét a belbéke fenntartására legyen kénytelen fordítani. Felséges Uram és Királyom! A sír széléről, a halál kapujából fordulok ismételten esdő szóval Felségedhez! Felségednek az Isteni Gondviselés magas kort engedett megérni, engem korán elszólított az élők sorából. Gondoljon Felséged arra, hogy Felségednek sincs már sok ideje ide lenn, használjafel Felséges Uram ezt az időt arra, hogy népei majdan igaz szívvel és tiszta meggyőződésből imádkozzanak lelki üdvéért. Tudom, hogy ezen, bár alattvalói hűséggel, de tán bizonyos túlzott őszinteséggel megírt soraim sok félreértésre adnak okot; de egyről biztosíthatom Felségedet és ez az, hogy a legtisztább alattvalói hűséges ragaszkodás s őszinte hazaszeretetem indítottak ezen könyörgő soraim megírására. Alattvalói hódolattal vagyok Felséges Uramnak Budapest, 1912. június 6. hűséges alattvalója Kovács Gyula országgyűlési képviselő” Kovács Gyula utolsó kívánsága. Végzetes cselekedete előtt levelet írt a királynak. Levelét a Pesti Hírlaphoz küldötte közlés végett. Pesti Hírlap, 1912. június 9. 3—4. minden szándék nélkül, elkeseredésében követte el. Érdemes idézni az esküdtekhez intézett utolsó — tanulságos — mondatait: „Önöket a polgárok köréből a sors jelölte tulajdonképpen ki. Az Önök verdiktjéből én is a polgárság lelkiismeretének megnyilatkozását várom. Az Önök verdiktje azt hiszem a közhangulatot és a közérzést fogja kifejezni. En annyira tiszteletben tartom ezeket, hogy tekintve azt, hogy magyar esküdtbíróság az, amely az én ügyemben ítélkezik, előre is kijelentem, akárminő legyen 135
