Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
I. A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára az I. világháború előtti évtizedekben
Ha a Zombori Gazdasági Egyesület Mezőhegyessel nem kívánná a kapcsolatot felvenni, az esetben Kladnigg a baja-zombor-szabadkai háromszöget jelölte meg répabeszerzési területként. A kaposvári cukorgyár körzetéhez tartozott a bajaszabadkai, a baja-regőcze-zombori, valamint a jánoshalma-bácsalmás-regőczei vasútvonal közelében levő terület. Árvay Ernő 1911-ben azt az utasítást kapta, hogy a szabadka-zombori, a szabadka-újverbászi, a szabadka-kisszállási, a Szabadka -cservenkai vasútvonalak mentén is próbáljon nagytermelőket szerződtetni, azonban nem a kaposvári cukorgyárnak, hanem a Cservenkán alapítandó cukorgyár Rt. részére,20ü amely szintén a Hitelbank érdekeltségéhez tartozott. A répabeszerzési nehézségekkel küszködő eszéki cukorgyár is igyekezett mind nagyobb területeket megszerezni a bácskai körzetből. Kladnigg ez irányú észrevételeit közölte a baranyavári cukorgyár igazgatójával, majd azt javasolta, hogy „vegyenek fel egy megbízható embert az ottani vidékről, aki a bácskai viszonyokat ismeri és nem feltűnő, ha ide-oda utazik ,, . . . ellenőrizze a termelőket, hogy nem tartanak-e meg a cukorrépából maguknak, vagy pedig nem adnak-e el más gyárnak”.206 Kladnigg feltűnő ellenszenvet tanúsított az eszéki cukorgyárral szemben, jóllehet mindkét fél egyaránt követett el szabálytalanságokat. Eszék a kényszerhelyzetből adódóan más kiutat nem is találhatott, mint a körzetek átlépését. 1911-ben a kaposvári, a baranyavári és az eszéki cukorgyárak újabb réparayon egyezményben állapodtak meg. A kaposvári cukorgyár szerepe és jelentősége - az említett cukorgyárak között — egyre növekedett, kedvezőbb helyzeténél fogva érdekeit mindenkor érvényesíteni tudta. Az egyezmények alapján végül is felszámolták a köz szempontjából nem rentábilis egyéni kezdeményezéseket, a cukorrépa-termesztők így csak a körzeteiken belül köthettek szerződéseket. A MIR Kaposvári Cukorgyára és a baranyavári cukorgyár között az utóbbi gyár alapításától kezdődően réparayon egyezmény jött létre. Az egyezményt 1911/12— 1914/15. évi kampányokra kötötték, azt évenként meghosszabbították és a kölcsönös érdekek figyelembevételével módosították.207 Az együttműködést megkönnyítette az a tény, hogy a baranyavári gyárat is a Hitelbank finanszírozta, Kladnigg Alajos pedig a részvénytársaság igazgatósági tagja volt. A harmonikus együttműködésnek mind a személyi, mind pedig az objektív feltételei megteremtődtek. Jóllehet a századelő évtizedében a cukorgyárak közötti versengés inkább kiéleződött. Hőlakon (Trencsény megye) 1902-ben, Eszéken 1906-ban, Vágszereden (Pozsony megye) 1908-ban, Nagybecskereken (Torontói megye) és Baranyaváron pedig 1911-ben alapítottak cukorgyárat. Az újonnan alapííctt cukorgyárak technikailag korszerűbbek voltak, ezt azonban nem mindig tudták a rivális gyárakkal szemben érvényesíteni, mivel hiányzott a termelési tapasztalat és a szervezettség. A baranyavári cukorgyár e tekintetben előnyösebb helyzetben volt, 1911-ben az első üzemév megkezdése előtt Kladnigg Alajos fél éven keresztül személyesen irányította az előkészületi munkálatokat. A két gyár vezetői 1911. december 13-án réparayon egyezményt írtak alá — az Első Horvát — Szlavón Cukoripar Részvénytársasággal — az eszéki cukorgyárral.208 Egymás között felosztották a Bács-Bodrog vármegye területén termelt cukorrépát. Az egyezményből kitűnik, hogy a baranyavári cukorgyár rayonja elsősorban Baranya vármegye területét érintette, míg a kaposvári gyár részére Somogy és Tolna vármegyék területeit jelölték meg. A MIR kötelezettséget vállalt a tekintetben, hogy Baranyából — eltekintve a szerződésben felsorolt néhány uradalomtól — cukorrépát nem szerződtet. A baranyavári gyár vezetői Somogy és Tolna megyéket illetően hasonló ígéreteket tettek. Az egyezmény értelmében idegen gyárakkal egyez90
