Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
VII. Délkelet-Dunántúl cukorrépa-termesztése és a kaposvári cukorgyár (1945-1948)
késleltette a kampány kezdetét, de komolyan veszélyeztette annak egész menetét is. A Kapos folyó úgynevezett Malom árka, amely a gyárat vízzel ellátta, nem tudott elegendő vizet szolgáltatni a kampány megkezdéséhez. Percenként alig 5-6 m3 vizet hozott magával, pedig a gyárnak 18 m!-re volt szüksége. A gyár vezetői érintkezésbe léptek a Kapos folyó mentén levő tógazdaságok birtokosaival és felkérték őket, hogy a vízmennyiséget a gyár igénye szerint tárolják és a tavak lehalászásával együttjáró vízleeresztést „csak akkor és olyan mértékben indítsák meg, amikor és ahogy az üzemünknek arra szüksége lesz”.009 A tárgyalások eredményeképpen a gyár biztosította magának a rendelkezési jogot a Kapos folyóba gravitáló víz felett és a vízellenőrző szolgálat megszervezésével szabályozni tudta a víz tárolását, így október 16-án a kampányt meg tudták kezdeni. A vízhiányt megoldották és a gyár üzemeltetése 46,5 napon keresztül folyamatos volt. Természetesen egyéb nehézségek is mutatkoztak, főleg a kampány első napjaiban, pl. a répalerakó munkások hiánya következtében. De a bérezésük kérdésében is komoly nézeteltérések keletkeztek. A cukorgyárban valóban ők végezték a legnehezebb munkát, érthető, hogy bérjavítást követeltek, kihasználva az általános munkáshiányt, amellyel a gyárvezetés alig tudott megbirkózni. E gondot csak akkor tudták valamelyest enyhíteni, amikor a „Szakszervezetek Munkásközvetítő Hivatala” hozzájárult ahhoz, hogy a gyár a munkaerőt bárhonnan toborozhatja. De még így sem volt könnyű a munkáslétszám biztosítása, ugyanis több volt a munkára jelentkezettek között a nő mint a férfi. Akik közül néhányat csak a nehéz fizikai munkát kívánó répalerakásnál tudtak alkalmazni. Az állandó alkalmazottakra nagy feladatok hárultak, de most is, mint minden eddigi válságos időszakban, számítani lehetett rájuk, önként vállalt túlórákkal, a szellemi és a fizikai dolgozók egyaránt részt vettek a rendkívül fárasztó répalerakás munkálataiban. A kampányt december 2-án sikeresen fejezték be, 7592 vagon répát dolgoztak fel, az átlagos napi teljesítmény 163 vagon volt. A beszállított répából az egyezmények értelmében 603 vagont továbbítottak részben Ercsi, részben pedig az óbudai cukorgyárnak. Ezzel szemben idegen gyártól 58 vagon répa érkezett, így az átvételi hiány 3,7% volt, amely a fentiekben ismertetett nehézségeket figyelembe véve nem volt számottevő veszteség.070 A Bács-Bodrog megyéből a gyár körzetéhez tartozó falvakból a felrobbantott bajai híd miatt ez évben sem tudtak cukorrépát szállítani Kaposvárra, azt Mezőhegyesen és Óbudán dolgozták fel. A gyár teljesítménye az előző évihez viszonyítva ugyan javuló tendenciát mutatott, de a kapacitásához képest igen alacsonyak voltak a napi átlagteljesítmények. A gőztermelés tekintetében továbbra is nehézségek voltak, mivel nem tudták biztosítani a megfelelő gőznyomást, a kazánokban eltüzelt rossz minőségű szén miatt. Jóllehet a szén fűtőértékében csak 13%-kal volt alacsonyabb a háború előttinél, egyéb tulajdonságaiban azonban főleg erősen összesülő salakjával és nehéz gyúlékonyságával nem tette lehetővé a fűtőfelületek megfelelő terhelését, s így a szükséges gőzmennyiség előállítását sem. A fűtőfelületek terhelhetősége átlagban csaknem 25%-kal volt alacsonyabb a szükségesnél. A mázaszászvári erőtelep sem tudott eleget tenni szerződésbeli kötelezettségének, a szükséges áramot még a városnak sem tudta biztosítani, így a gyári erőtelepet oly mértékben igénybe vették, hogy időnként már a gyár üzeme is veszélyeztetve volt. Műszaki tekintetben az üzem menete kielégítő volt, komolyabb üzemzavar nem történt, kémiai-technológiai szempontból is kevesebb nehézség mutatkozott, mint 367
