Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
VII. Délkelet-Dunántúl cukorrépa-termesztése és a kaposvári cukorgyár (1945-1948)
abból a tényből, hogy a paraszti osztály egésze részesült most már a politikai hatalomból. A COSZ valóban a cukorrépa-termelők demokratikus fóruma lett, hasonlóan a ,,Cukorrépa-termelő”-höz, amely a felszabadulás után, 1945 novemberében az első mezőgazdasági szaklapként jelent meg.624 Úgy tűnt, hogy a cukorrépa-termesztők és a cukorgyárak közötti alapvető ellentétek rövidesen megszűnnek, mivel a szerződéseket az egyenlőség elve alapján készítették, éppen a répatermelők alárendeltségének a megszüntetése érdekében. Ez azonban korántsem jelentette azt, hogy nem keletkezhettek konfliktusok, vagy pedig érdekellentétek. A termelők azonban éppen a társadalom demokratizálódása következtében nem voltak már magukra hagyatva, szervezeteiken keresztül orvoslást kaphattak sérelmeikre, de legtöbb esetben éppen ezek az érdekvédelmi jogvédő szervezetek akadályozták meg, hogy kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek. A cukorgyárakra most már nemcsak a COSZ gyakorolhatott nyomást. A parasztszövetségek pl. több esetben kinyilvánították elégedetlenségüket a cukorrépa felvásárlási árával kapcsolatosan. E kérdésben a háborút követő 1945. és az 1946-os években még nem voltak ellentétek, mivel a termelőknek juttatott kettő, illetőleg három kg cukor — 1 q cukorrépa ellenében — mindkét fél szempontjából rentábilis volt. Az inflációs időszakban a cukor olyan terméknek bizonyult, amelyet a „feketepiacon" nagy haszonnal lehetett értékesíteni. A cukor még az 1946. évi forint stabilizációja után is értékesíthető termék volt, de a cukorhiány felszámolásával az értéke fokozatosan csökkent. 2. A termelési nehézségek A földreformot követően a cukorgyáraknak igazodniok kellett a megváltozott körülményekhez, amelyek alapvetően új termelési és szervezési rendszer bevezetését tették szükségessé, mind a gyárakban, mind pedig a szerződött termelőknél. Ez ideig Délkelet-Dunántúlon évenként mintegy 60-80 uradalomban termesztettek cukorrépát és miként azt láthattuk, a kistermelői répa aránya mindvégig jelentéktelen volt. A répafelügyelők jelentéseiből azonban kitűnt, hogy a szerződtetett területek ellenőrzése még a viszonylag kisszámú termelő mellett sem volt zökkenő- mentes. Éppen ezért a kistermelői cukorrépa-termesztés mindenekelőtt egy formájában új, de tartalmában is megváltozott répatermelési megbízotti hálózat kiépítését igényelte. Megbízható, a gyár érdekeit mindenkor figyelembe vevő termelési megbízottak toborzása azonban nem volt könnyű feladat, bár kétségtelen, szép számmal jelentkeztek e munkakörökbe a földreform után állás nélkül maradt uradalmi gazdatisztek is. 1945 októberében már 136 termelési megbízott járta az érintett megyék falvait, de a 160 községben levő 11 500 termelő - a gyári jelentés szerint - óriási munkát igényelt.025 Egy évvel később a cukorrépát termesztő községek szórna 674-re, a cukorrépatermelőké pedig 26 487-re növekedett. Az 1947-48-as üzemévben a cukorrépát termesztő községek száma 850, a termelők száma pedig már 36 330 fő volt.626 A nagyüzemi cukorrépa-termesztést a parasztgazdaságokra alapozott termelés váltotta fel, nemcsak a vizsgált régióban, hanem országosan is. Éppen ezért az alábbi adatokkal is érzékeltetni kívánjuk a cukorgyárak termelési és szervezési gondjait.027 352
