Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
VII. Délkelet-Dunántúl cukorrépa-termesztése és a kaposvári cukorgyár (1945-1948)
Ercsi 16 000 fő Hatvan 26 000 fő Kaposvár 36 000 fő Mezőhegyes 14 000 fő Óbuda 14 000 fő Petőháza 18 000 fő Sarkad 25 000 fő Sárvár 21 000 fő Selyp 17 000 fő Szerencs 28 000 fő Szolnok 26 000 fő A cukorrépa-termesztők tízezres tömegei feltehetően komoly gondokat okozhattak a gyárak vezetőinek mindenütt, de különösen a kaposvári cukorgyár körzetében, amelyben a répatermesztők száma országosan is a legmagasabb volt. A MIR tulajdonában levő mezőhegyesi cukorgyárral együtt a két gyár 50 000 parasztgazdasággal tartotta a kapcsolatot. A régi adminisztrációval és módszerrel ezt a feladatot a gyárak nem tudták volna elvégezni. A nagyszámú termelő miatt, az adminisztratív nehézségek kiküszöbölése érdekében a kaposvári cukorgyárban 1946-ban bevezették a gépkönyvelést. A parasztgazdaságok legtöbbje a termelési tapasztalatok hiányában nem tudott mindig eleget tenni a cukorgyár által szabott követelményeknek. ,,A legtöbb kisgazda még répaásóval sem rendelkezett.”628 A szerződtetett répaterületek ellenőrzése is komoly akadályokba ütközött, 1946 tavaszán a központnak küldött egyik gyári jelentésből megtudjuk, hogy „lófogattal és vasúttal történő ellenőrzés esetén egyszeri megnézésre 10-11 hét szükséges és a tapasztalatlan répatermelőket nem tudjuk ellátni kellő felvilágosítással és félő, hogy igen sok répa tönkremegy”.629 A répatermelői megbízottak számszerű növekedése is jelzi, hogy a cukorgyár érzékelte a gondokat és egy évvel később Somogybán már 272, Baranyában 149, Tolnában pedig 55 répatermelési megbízott működött, de a több ezer termelő szakszerű ellenőrzését még ők sem tudták ellátni.630 A MIR igazgatósága reálisan felmérte a lehetőségeket és nem egyszer nyugtatta gyárainak vezetőit, hogy „nem helyezkedhetünk a mai viszonyok között merev álláspontra, főleg a parasztgazdaságokkal szemben, mivel azok a jog és a méltányosság kérdésében kevésbé meggyőzhetőek, mint a régi kereskedelmi szellemmel gondolkodó nagytermelők voltak”.631 A kaposvári cukorgyár igazgatóját nem egy ízben utasították arra, hogy „a termelők szempontjait bizonyos megértéssel kezelni szíveskedjék, még akkor is, ha ez látszólag érdekeink ellen szólna”.632 Még 1947 őszén is, amikor a termelők közül többen a korai szállítás miatt torlódásokat idéztek elő, jelentős veszteséget okozva ezzel a gyárnak, a központ mégis mértékletességre intette a gyárigazgatót, hangoztatva, hogy csak az elkerülhetetlen esetekben kerüljön sor az átvétel beszüntetésére. „Még akkor is, ha az reánk nagyobb áldozatot jelentene.”633 A szokatlanul lojális magatartás mögött azonban látni kell azokat a feszítő gondokat is, amelyek a MIR igazgatóságát és a gyár vezetőit nem egyszer mérsékletre intették. A cukorrépa-termelők számszerű növekedésével a termelési eredmények ugyanis nem javultak az igényeknek megfelelően, mármint a kát. holdankénti átlagtermés és a répa minősége tekintetében. Valamennyi cukorgyár kényszerhelyzetben volt és alkalmazkodniok kellett a számukra korántsem optimális feltételekhez. A szerződtetések nehézségeit adatszerűén is igazolhatjuk az általunk vizsgált megyékben. Egy 1945. szeptember 7-i
