Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
VI. A munkásság és a tisztviselők életkörülményei a kaposvári cukorgyárban és a béruradalomban
A gazdasági kerületek szakember-ellátottsága sem volt egyforma, az összevont Kerületekben, vagy ahol a munka bonyolultabb feladatokat igényelt, az intéző mellett segédtisztek is dolgoztak, míg másutt csak egy intéző látta el az irányítási és a szervezési feladatokat. Az agrárértelmiség hiányos képzettsége a mezőgazdaság fejlesztésének egyik nem elhanyagolható akadályává vált. Az 1930. évi népszámlálás szerint 5611 fő dolgozott gazdasági tisztviselőként a különböző nagybirtok-üzemekben. Iskolai végzettségük azonban eléggé heterogén képet mutatott. Mindössze 2790-en végeztek főiskolát, az összlétszám 51,5%-a, 8 gimnáziumot végzett 19,5%, 6 osztályt 6,8%, 4 osztályt 19,3%, csupán elemi iskolai végzettséggel pedig 2,8% rendelkezett.619 Az összlétszám majdnem 50%-a tehát nem rendelkezett főiskolai végzettséggel. A magyar mezőgazdaság - statisztikákból kiolvasható - elmaradottságát — Nyugat-Európához viszonyítva - nyilván a fentiek is nagymértékben befolyásolták. 4. Cselédek, summások, napszámosok A béruradalom munkaerő-forrása a helybeli konvenciós cselédek, a gazdasági kerületekkel szomszédos falvak nincstelen proletárjai, Kaposvár munkanélküli tömege, valamint az ország túlnépesedett megyéiben élő vándormunkások voltak. A fentiek alapján a munkásokat az alábbiak szerint csoportosíthatjuk: a) konvenciós cselédek, b) summások, c) napszámosok. A különböző rétegek a termelésben betöltött szerepük — a közös kiszolgáltatottságuk ellenére is — és életmódjuk alapján eltérő viszonyok között éltek. A cselédek helyzete volt viszonylag a legbiztonságosabb, mivel a konvenció bizonyos védettséget és stabilitást is biztosított a számukra. A béruradalom tőkés „vállalkozás” révén, demokratikusabb légkört biztosított, mint a feudális szokásokat átmentő uradalmak többsége, amelyekben a földesurak, de még az intézők között sem volt ritka a kutyáját magázó, a cselédjét pedig tegező magatartás. A cselédek kizsákmányolása természetesen itt is napirenden volt, de burkoltabb formában, a tőkés termelési viszonyokhoz igazodva. Az itt dolgozó cselédek életszínvonala magasabb volt, mint azoké, akik a hit- bizományokban és az egyházi uradalmakban dolgoztak. A cselédlakásokat villamosították, a majorságokba bevezették a vízvezetéket, különösen az Eszterházy- tól bérelt majorokban voltak jók a lakásviszonyok. A MIR az eredeti - 1890. évi - szerződésben feltételül szabta a cselédlakások „korszerűsítését”. így a bérletbe kerülő hitbizományi majorságokban a hercegnek külön szoba-konyhás cselédlakásokat kellett építtetnie. A századelőtől megkötött újabb bérleti szerződésekben ugyan nem mindig rögzítették a fenti feltételt, az 1920-as évek végén azonban már minden majorban és pusztában csak rossz emlékként éltek azok az idők, amikor még a közös konyha volt az általános gyakorlat, de nem volt ritka az sem, hogy egy szobába két-három családot is beszállásoltak. A korabeli dokumentumok alapján megállapítható, hogy Kaposfüreden a gazdalakáson kívül 46 cseléd családot tudtak elhelyezni. Aszalóban két cselédház volt 4 lakással, Répáson 10 cselédház 53 cselédlakással, Galamboson 35 cselédlakás, Magyaróvölgy pusztán pedig 27 cselédlakás volt. A toponár-sántosi gazdasági kerület majorjaiban a cselédlakások az alábbiak szerint oszlottak meg: 346
