Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
VI. A munkásság és a tisztviselők életkörülményei a kaposvári cukorgyárban és a béruradalomban
is.1’1'2 A táblázatban feltüntetjük a munkásságra vonatkozó adatokat is, így módunkban áll a termelés különböző szféráiban lévő értelmiségi és fizikai dolgozók munkakörülményeinek a vizsgálatát is elvégezni. Az 1929-33. évi gazdasági világválság láthatóan egyaránt sújtotta őket, a létszám és a fizetéscsökkenés üteme azonban eltérő képet mutatott. Jóllehet a tisztviselői réteg, az iskolai végzettség és a jövedelem tekintetében, de még a termelés hierarchiájában sem volt egyenlő, mégis néhány közös vonásukat szeretnénk megemlíteni. A MIR igazgatósága a tisztviselői és az alkalmazottai részére az „Általános Szabályzatiban rögzítette a munkaadó és a munkavállalók jogi viszonyait.'1'1'’ A szabályzat szinte sugallja a kor szellemét, egyben tükrözi a tisztviselők alárendeltségét, valamint azt a társadalmi hierarchiát is, amely Magyarországon a polgári korszakot mindvégig jellemezte. Mindezek figyelembe vételével is meglepő, hogy a részvénytársaság a középosztályhoz tartozó tisztviselőinek is milyen szűkmarkúan mérte a demokratikus jogokat. A szabályzat 41 paragrafusa közül mindössze egy tartalmazta a tisztviselők jogait, a többiben a kötelezettségeket és az elvárásokat sűrítették. A MIR gépezetében — láthatóan — a tisztviselők is alárendelt szerepet játszottak, az igazgatóság bárkit belátása szerint a másik vállalatához - akár az ország távolabbi vidékeire — bármikor áthelyezhette. Ugyancsak jogában állt a felmondást minden külön indoklás nélkül bejelentenie. Kiszolgáltatottságukra jellemző, hogy még a házasságkötéshez is engedélyt kellett kérniük, vagyoni állapotukat, családi életük legféltettebb titkait is kénytelenek voltak bejelenteni. Nyilvánvalóan ez a jogi és morális függőség volt a szervilizmusnak az a melegágya, amely e réteget áthatotta. E légkörben nevelődve, lefelé ugyanazokat a módszereket alkalmazták maguk között, de főképpen a munkásokkal szemben, akikkel eleve csak a hatalom és a tekintély pozíciójából tárgyaltak. Ugyanakkor azonban érzékelhető, hogy mind pszichésen, mind pedig morálisan ugyanazok a tehertételek nyomasztották őket is, mint a munkásokat, még akkor is, ha az anyagi juttatás tekintetében alapvetően különböztek egymástól. A kiszolgáltatottságnak a mértéke azonban relative az értelmiségieket sem érintette kevésbé, mint a munkásokat, a bizonytalanság és a félelem talán még nagyobb volt náluk, mivel egzisztenciájuk elvesztésétől jobban tartottak, mint a munkások, akik e tekintetben lényegesen edzettebbek voltak, de kevesebb is volt a veszteni valójuk. A tisztviselők egy része műszaki, a másik pedig adminisztratív teendőket végzett. Az előző csoporthoz tartoztak a vegyész- és gépészmérnökök, valamint a műszaki tisztviselők, az utóbbihoz pedig a cég- és irodavezető, a főpénztáros, a könyvelő, a répatermelési felügyelő, az irodatisztek stb. A két csoport létszáma az 1930-as évek végéig megközelítően azonos volt, az 1940-es évektől kezdődően az adminisztratív tisztviselők száma gyorsabban növekedett.'10'* A fluktuáció szinte minimálisnak tűnik, a részvénytársaság ugyanis érdekelt volt abban, hogy tisztviselői több éves tapasztalattal és megfelelő helyismerettel rendelkezzenek. Közismert, hogy e korszakban az állástalan diplomások és az érettségizettek tömege sem jutott munkához, vagy pedig képzettségüknek megfelelő beosztáshoz. Azok a tisztviselők, akik - protekcióval - fiatalon mégis felvételt nyertek, évekig dolgozhattak a cukorgyárban, amíg az állandó alkalmazottak státuszába felvételt nyertek. Ezek a „próbaévek" formálták őket, akkor tanulták meg az alkalmazkodást és a lojalitást, tartózkodva mindennemű ütközéstől, egyben megtanulták azt is, hogy a felülről jövő utasításokat maradéktalanul végre kell hajtaniok. 319
