Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)

VI. A munkásság és a tisztviselők életkörülményei a kaposvári cukorgyárban és a béruradalomban

kajára évtizedekig lehetett még számítani. Konkrét választ kaptunk arra a kérdésre is, hogy a gyár vezetői a második és a harmadik munkásnemzedéket honnan toborozták. A felvételeknél az elsőszámú jelöltek azok voltak, akik már évekig, esetleg évtizedekig ideiglenes munkásként dolgoztak a gyárban és megfelelő gyakorlati és szakmai felkészültséggel rendelkeztek. Ök alkották a munkásságnak 44,86%-át. Jó néhányon viszont Kaposvár különböző üzemeiből pályázták meg a minden tekintetben jobb feltételeket biztosító cukorgyári munkahelyeket. De a kimutatásból láthatjuk azt is, hogy az uradalmakban dolgozó gépészekre, kovácsokra és egyéb iparosmunkásokra is nagy vonzerőt gyakorolt a gyár.

Számunkra is meglepőek és egyben lehangolóak azok az adatok, amelyeket a munkáscsaládoknál tapasztalunk. A gyermektelen és az „egykés” munkáscsaládok negatív következményeit majd csak egy emberöltő múlva lehetett igazán felmérni. Amíg a történészek és a szociológusok „arccal” az egykés paraszti falvak felé fordultak és jelezték annak nemzetvesztő következményeit, addig elkerülte figyelmüket az a tény, hogy a világháború, a gazdasági világválság és a munkanélküliség a munkáscsaládokra demográfiailag is negatívan hatott. A nyomorban és az éhínségben felnőtt egy olyan nemzedék, amely a tradíciókkal már szakítva nem ragaszkodott többé a nagycsaládhoz. Az anyák már nem szülték meg azokat a gyermekeket, akik csupán a szülők sorsát örökölhették volna. Az életszínvonal és a gazdasági körülményekből adódóan a munkásfiatalok meglehetősen későn alapíthattak családot. Általános gyakorlattá vált, hogy a nőtlen férfiak előbb „kistaférun- gozták” leánytestvéreiket és csak azt követően házasodtak.

Az iskolai végzettség tekintetében sem lehettek nagy reményeik, a gyerekek közül csak kevesen végezték el a polgári iskolát, még kevesebben pedig a középiskolát. Azonban ők sem tudtak a tisztviselői hierarchiában felemelkedni, legfeljebb raktárosként foglalkoztatták őket, vagy pedig az adminisztrációs munka legalsóbb lépcsőfokán helyezkedhettek el irodai alkalmazottként.

Egy sajátos jelenségre is felhívjuk a figyelmet, amely a munkások vallási összetételére vonatkozik. Az előbbiekben már ismertettük Boldizsár plébános szerepét, ezúttal statisztikával is bizonyíthatjuk, hogy rendkívül agilisán tevékenykedett. Nem lehetett az véletlen, hogy az összmunkásságnak 93,78%-a katolikus volt.

Ugyancsak éberen őrködött — az igazgatósággal egyetértésben - a valláserkölcsi normák betartása tekintetében is, mindössze két munkás bontotta fel a házasságát, ez az arány az országos átlagnál lényegesen jobb lehetett. Úgy gondoljuk, hogy egy ipari nagyüzem munkásviszonyainak részletes elemzése hozzájárulhat ahhoz, hogy a munkásosztályról átfogóbb, sokrétűbb és valósabb képet alkothassunk.

2. A cukorgyár/ tisztviselők életmódja

Az üzemtörténeti tanulmányokban — általában a történeti szakirodalomban — a tisztviselői réteg munka- és életkörülményeinek a vizsgálatával ez ideig csak periférikusán foglalkoztak. Noha létszámuk egy üzemen belül nem volt számottevő, országosan azonban már jelentős tömeget alkottak. Azonban létszámuknál is fontosabb figyelembe vennünk azt a tényt, hogy végül is ők szervezték és irányították a termelést, nélkülük a tőkés gazdasági élet mechanizmusát valójában nem is érthetjük meg. A 95. számú táblázat mutatja az 1927-1938 közötti számszerű növekedésüket, illetve csökkenésüket, valamint a kereseti viszonyaiknak az alakulását

318