Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
I. A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára az I. világháború előtti évtizedekben
A részvénytársaság 1893-ban már „feltérképezte” a leendő termelői területet, majd a sajtó hasábjain és a vármegyei gazdasági egyesületekben is élénk agi- tációt fejtett ki a cukorrépa-termesztés érdekében. 1893-ban a kaposvári cukorgyár építkezése elkezdődött és 1894 őszén már megkezdhette üzemeltetését. Végső összegezésként megállapíthatjuk, hogy a cukorrépa-termesztés és a cukorgyártás objektív feltételei a vizsgált térségben fokozatosan megteremtődtek. A gyártelepítés koncepcióját a későbbi eredmények is igazolták, mivel a kaposvári cukorgyárat egy cukorrépa-termesztési hagyományokkal rendelkező táj optimális helyére építették. 3. Cukorrépa-szerződések A cukorgyár és a termelők között létrejött egyezséget jogilag a cukorrépa-szerződésekben rögzítették. A szerződések részletes ismerete nélkül nem érthetjük meg azt a kapcsolatrendszert, amely nem csupán személyek, hanem sokkal inkább a gazdasági élet két faktora, jelesül az ipar és a mezőgazdaság között jött létre. Ismeretes, hogy Magyarországon a tőkés átalakulás a dualizmus korszakában Kelet-Közép-Európára jellemző törvényszerűségek szerint mehetett csak végbe. A mezőgazdaságnak és az iparnak a kapcsolatában kezdettől fogva érdekellentétek voltak. A reformkorban és az abszolutizmus korában még a mezőgazdasági érdekek domináltak, elsősorban a mezőgazdasági iparágak kiépítésében. Utóbb azonban a már létrehozott ipari bázis is erősen visszahatott a mezőgazdaság ágazati megoszlására, a termelés szerkezetére és kultúrára, aminek legjellemzőbb bizonyítéka a cukorgyár befolyása a környező vidék cukorrépa-termesztésére és ezen - valamint a melléktermékek hasznosításán - keresztül a környék mezőgazdasági művelési kultúrájának átalakítására. A mezőgazdaság primátusa a fejlődés folyamán természetesen meggyengült és egyre több területen már nem érvényesült. így éppen a korszerű új iparágak, elsősorban az elektromos ipar és a hírközlés, részben a vegyipar, a századfordulón kiépített hadiipari bázis már az iparfejlesztés öntörvényű menetét követte, és a mezőgazdasági érdekekkel nagy mértékben ellenkezett a hazai textilipar kifejlesztése, amely ugyancsak a századfordulón vett nagyobb lendületet. Érthető, hogy az agrárius vezető körök tiltakoztak is az „öncélú” és „költséges”, a mezőgazdaságtól tőkét és munkaerőt elvonó iparfejlesztés ellen. Egészében véve azt mondhatjuk, hogy Magyarországon az iparosodás kezdeti szakaszában erősen érvényesült a mezőgazdaság primátusa, de már akkor is, kivált a kiegyezést követő negyed században ez a fölény sok esetben közvetetten érvényesült. A második negyedszázadban pedig fokról fokra kibontakozott az ipar- fejlődés önállósulása, a mezőgazdaságtól független iparágak és bázisok kiépülése, annak függvényében, ahogyan Magyarország elmaradt agrárországból lassan agrár-ipari országgá kezdett átalakulni. E fenti megállapítás igazolására szükségesnek tartjuk a cukorrépa-szerződések elemzését, keresve a választ arra a kérdésre is, hogy ezeket az egyenjogúság, avagy az alárendeltség, illetőleg a kiszolgáltatottság szellemében kötötték-e? Mindenekelőtt elgondolkodtató, hogy a szerződéseket - annak minden egyes pontját - a MIR igazgatósága készítette, a termelők képviselője, vagy a termelők érdekeit védő valamilyen mezőgazdasági szervezet álláspontjának meghallgatása nélkül. 27
