Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
III. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára az 1929-33. évi gazdasági világválságtól a II. világháború végéig
istállózott és abrakon tartott üszők elzsírosodott állapotban és nem tenyészkon- dícióban kerültek be a tenyészistállókba. A tenyész tehenészetekben a szárazonálíás idejét sem jól választották meg. Répáson a ieeílések előtt 30 nappal, Füreden és Toponáron 40 nappal lettek elapasztva a tehenek, jóllehet a 80 napos szárazonálíás eredményesebb lett volna. Nyilvánvalóan ez is befolyásolta a későbbiekben az alacsony tejhozamot. Ugyancsak mulasztások történtek a bikák tenyésztésénél is, ugyanis éveken keresztül szelektálás nélkül valamennyit felnevelték. 1 kg bika előállítási ára 1,36 pengőbe került, a piacon pedig 65-70 fillérért volt vásárolható a hasonló minőségű bika. Tinóborjakat is olcsóbban lehetett vásárolni, mint tenyészteni. A mangalica tenyésztésével kapcsolatosan Eszenyi 1931-ben kifogásolta, hogy több mint hat esztendeje idegen tenyészetekből származó kant nem hoztak a béruradaíomba, minek következtében a sertésállományban a beltenyészet jelei kezdtek mutatkozni. Ezt követően 1931 és 1935 között három ízben is felfrissítették a kanállományt. A mangalica kocákat - a szokásoktól eltérően - évente két ízben is fiaztatták. Részint a beltenyészetnek, valamint ennek az erőltetett szaporításnak volt a következménye az átlagnál jóval magasabb elhullási arány. A nem kielégítő hizlalási eredmények okainál megemlítendő többek között az a fény is, hogy a sántosi sertéstelepen a hízósertések a hizlalásra kellőképpen nem voitak előkészítve. A hizlalási időszak első hat hetében ugyanis a sertések kisebb mennyiségű korpaadagot kaptak, így nem tudták azokat „kibendőztetni”. Korpa helyett szárított répaszelette! is kísérleteztek a hizlalásnál, az eredmények azonban nem igazolták az eljárást. Az etetési rendszer sem felelt meg a kívánalmaknak, ugyanis az előre kihordott abrakokhoz engedték ki a faikákat, ellentétben az úgynevezett „kőbányai metódussal”, amelynél az etetésre kibocsátott sertések közé szórták ki az abrakmennyiséget. Ez utóbbi módszer az állatoknál nagyobb étvágyat keltett és feleslegesen nem pazarolták az élelmet sem. Az angol sertéstenyésztés 1931-ig szinte minden esztendőben veszteséggel zárult, amely az erőltetett elletésből adódott. Az ilyen malacok ellenállóképessége - betegségekkel szemben - gyengébb volt, de a növekedési energiájuk sem volt kielégítő. A szarvasmarha hizlalása az állattenyésztés legjövedelmezőbb ágazatának számított. A bécsi piacon a béruradalom hízott marhái osztatlan elismerést váltottak ki és igen keresettek is voltak. Mégis megemlítendő, hogy a túlságosan nagy testű és nagy súlyú ökrök lettek hizlalásra beállítva, így azok páronként a 19 mázsás súlyt is elérték. A piacon azonban sokkal keresettebbek voltak a felvidéki cukorgyári gazdaságok — Oroszka, Diószeg, Surány - által szállított ökrök, amelyek könnyebbek voltak, kereskedelmi szempontból pedig értékesíthetőbbek. A béruradalom kereskedelmi vezetése sem volt kielégítő. A budapesti központ nem tudott kellő kapcsolatot teremteni a bérleti üzemekkel. A kereslet és kínálat ingadozásából adódó piaci igényeket és az árviszonyokat nem tudták kellőképpen érzékelni. A munkaszervezés sem felelt meg a kor követelményeinek, ugyanis a béruradalomban majd az egész munkásszükségletet idegen summás munkásokkal oldották meg, a részes munkások csoportos vagy akár egyéni alkalmazásától meglehetősen idegenkedtek, noha konkrét adatokkal nem rendelkeztek, hogy melyik munkáscsoport foglalkoztatása a rentábilisabb. 205
