Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
katasztrofális méreteket öltött. Ez ideig a hadifogoly munkások tízezreit alkalmazhatták a gazdasági élet különböző területein. Az állam és a munkaadók a hadifoglyok munkába állításával a hiányzó munkaerőt részben pótolni tudták, munkaerejük maximális kihasználásával pedig jelentős nyereségre is szert tettek.1/7 1918 őszén — a legnehezebb cukorrépa-munkálatok idején - a hadifoglyok eltávoztak az országból, a mezőgazdasági munkások és a cselédek tízezrei pedig még nem jöttek vissza, részint közöttük volt a legnagyobb veszteség, másrészt pedig a különböző hadifogolytáborokban sínylődtek. A háborút követő, 1918-as polgári demokratikus forradalom társadalmi és politikai tekintetben előremutató intézkedéseket hozott, de a gazdasági életben felhalmozódó problémákat nem tudta megoldani, a termelésben megmutatkozó anarchisztikus jelenségeket sem tudta felszámolni. A földreform sürgető igénye, a nagybirtokosok félelme egy várható radikális földreformtól, felszínre hozta a társadalmi feszültségeket, miközben a politikai konszolidáció sem jöhetett létre, egyrészt a külső erők miatt, másrészt pedig az osztályharc kiéleződése következetében. A bizonytalan jövőtől való félelem kétségkívül akadályozta a tervszerűbb gazdálkodást, elsősorban a mezőgazdaságban és az ezzel érintkező élelmiszeripari ágazatokban. Ilyen helyzetben cukorrépaszerződéseket kötni rendkívül nehéz volt. 1919 januárjában a MIR igazgatósága a répatermelés érdekében újabb propagandát fejtett ki. A kaposvári cukorgyár igazgatójához írt levelükben azt bizonygatták, hogy a várható földreformnál majd tekintetbe fogják venni, hogy kik a répatermelők és ezeket a nagybirtok-üzemeket ,,a parcellázásnál redukált mértékben fogják igénybe venni".'*'8 A kaposvári gyár vezetősége ezt követően körlevélben értesítette a termelőket a fenti információról abban a reményben, hogy ennek hatására a szerződések kötését megkönnyítik. Ma már nehezen lehet megállapítani azt, hogy itt csupán üzleti fogásról, vagy pedig tényleges tárgyalásról volt-e szó. Mindenesetre feltehető, hogy a nagybirtokosok, ha megkésve is, éppen a körlevél hatására, vállalkoztak a cukorrépa-termesztésre, amely az adott helyzetben — ismerve a szállítási gondokat, a munkaerőhiányt és az egyéb nehézségeket - elég kockázatos volt. A Tanácsköztársaság idején a cukorrépa-szerződéseket adminisztratív úton oldották meg, nevezetesen a Termelőszövetkezetek Megyei Központja Somogy megyében, mintegy 31 termelőszövetkezetet utasított az általa megállapított terület szerződtetésére. A 3194,5 kát. hold terület azonban még a háborús évekhez viszonyítva is rendkívül kevés volt.8'9 A termelőszövetkezeteket adminisztratíve ugyan lehetett utasítani arra, hogy mekkora területet vállaljanak, de a cukorrépa tényleges megmunkálására, a technológiai fegyelem megtartására már kevésbé. Mindezek következményeiről a későbbiekben majd részletesen beszámolunk. E helyütt csupán utalni kívánunk Köpe Sándornak, a cukorgyár egyik vezetőjének 1919. június 18-án írt levelére, amelyben leírja, hogy „Somogy megye legtöbb gazdaságában szünetel a cukorrépa megművelése, mivel a mezei munkások csak kék pénzért hajlandók dolgozni és ilyet csak kisgazdáktól kapván, csakis ezeknek dolgoznak”.IMI A cukorrépa-termesztés Délkelet-Dunántúlon, de egyben országosan is 1919 és 1922 között volt a legmélyebb ponton. Ez időszakban is történtek ugyan erőfeszítések a válság felszámolására, de valamennyi sikertelen volt. A meglévő gondokat még csak fokozta az a tény, hogy az infláció kezdett ijesztő méreteket ölteni, a cukorrépa termesztéséhez szükséges répamag is napról napra drágább lett. A termelők egy része ugyan átvette a répamagot, de takarmány hiányában sokan azt inkább takarmányozásra használták fel. A szénhiány következtében a cukorgyárak csak korlátozott mértékig tudták feldolgozni a répát, az akadozó vasúti 139
