Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
A Somogyi Hírlapban írt cikkekből ugyancsak kitűnik, hogy a kaposvári szociáldemokrata párt a termelőszövetkezetek létesítését tekintette szívügyének, bizonyos értelemben igyekezett is ez irányba befolyásolni az olvasóit, de a földosztás gondolatát sem vetette el, hangoztatva, hogy ha a földigénylők nem akarnak belépni a termelőszövetkezetbe és földhöz akarnak jutni, földhöz segítik őket. A fentieket a sajtóban és a különböző gyűléseken többször megismételték, nyilvánvalóan ők sem tekintették olcsó publicisztikai fogásnak a parasztság egészét érintő agrárkérdést. A kaposvári szociáldemokrata párt vezetőinek állásfoglalását e kérdésben befolyásolta a megye erős agarárjellege, a parasztság számszerű fölénye, Nagyatádi kisgazdapártjának tekintélye és nem utolsósorban az a szubjektív tényező is, hegy közülük többen falusi származásúak lévén erős érzelmi szálakkal kötődtek a faluhoz. Amíg az SZDP baloldali vezetői Kautsky agrárprogramján nevelkedve spekulatív úton egyre-másra bizonygatták a nagybirtok fölényét, addig a kevésbé teoretikus, de sokkal inkább gyakorlatiasan gondolkodó helyi vezetők jobban fel tudták mérni a lehetőségeket. Igaz, hogy az SZDP aprárprogramja logikusnak tűnt, mivel szinte megdönthetetlen érvekkel be tudták bizonyítani a termelőszövetkezeti gazdálkodás fölényét a paraszti kisüzemekkel szemben, éppen ezért értetlenül nézték mindazokat, akik e tényt nem voltak hajlandók felismerni. Csupán egy igen lényeges szempontot nem vettek figyelembe, jelesül azt, hogy a társadalmi törvényszerűségek nem mindig igazodnak a gyakran látványos és logikusnak tűnő teóriákhoz. Ez esetben a politikusnak vagy akár a pártnak csak egyet lehet tenni, rugalmasan és minél gyorsabban a teóriát kell igazítani a történeti valósághoz, ami tulajdonképpen 1919- ben elmaradt, noha Latinca többször is felhívta erre a figyelmet. Ezek után joggal tehetjük fel a kérdést, hogy a MIR béruradalom szocializálása valóban a legjobb megoldást jelentette? A béruradalom kérdését elhatárolhatjuk a termelőszövetkezeti mozgalom egészétől, mivel ez a nagy birtokkomplexum Dél- kelet-Dunántúl egyik legintenzívebb és technikailag legkorszerűbb gazdasága volt. A földosztás eleve lehetetlenné tette volna az iparszerű termelést. A paraszti kisüzemekben pedig a cukorrépa-termesztésnek a feltételei csak korlátozottan voltak meg. A béruradalomban 2000 kát. holdon termelt cukorrépa munkát biztosított mindazoknak, akik nem tudtak vagy nem is kívántak földhöz jutni. Kaposvár vonzáskörzetében ez a nagybirtok-üzem volt a legnagyobb, így a város ellátása szempontjából is a legjelentősebbek közé tartozott. Kiesése pótolhatatlan károkat, súlyos gazdasági és egyben politikai konfliktusokat idézhetett volna elő. Nem is beszélve arról, hogy a háborút követő cukorínség a kaposvári cukorgyár kiesésével katasztrofálissá válhatott volna. 4. A cukorrépa-termesztés mélypontja a forradalmak idején és az 1920-as évek első felében Az évtizedes erőfeszítések árán - a mezőgazdaságban is - létrejött iparszerű termelés válságos helyzetbe került. A cukorgyárak olyan engedményekre kényszerültek, amelyekkel sem a cukoripar, sem pedig a mezőgazdaság érdekeit nem szolgálták. A háború elhúzódásával a termelés objektív és szubjektív feltételei is egyre súlyosabbak lettek. A háború befejeztével sem változott meg alapjában véve a helyzet, 1918-ban a munkaerőhiány a mezőgazdaságban és az iparban egyaránt 138
