Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
Bevezetés
körzetéhez tartozó - Somogy, Baranya és Tolna — megyék gazdasági és társadalmi viszonyainak főbb mutatóit a múlt század utolsó évtizedében. A vizsgált korszakban e táj agrárius jellege mellett az ipari fejlődés is kitapintható, jóllehet annak üteme megyénként eltérő képet mutatott. A táj etnográfiai arculata is különbözött az országos átlagtól, itt az összefüggő nemzetiségi települések sajátos gazdasági és szellemi kultúra hordozóivá váltak. Az érintett megyék területi megoszlása az alábbiak szerint alakult: Somogy megye területe 6530, Baranyáé 5133,13, Tolnáé pedig 3643,26 .Okilométer volt.1 Délkelet-Dunántúlhoz összesen 15 306,39 □ kilométernyi terület tartozott. A népesség tekintetében is Somogy állt az első helyen, lakosainak száma 326 835 fő volt. Baranya megye 322 285 főnyi lakosságával alig került a második helyre, míg Tolna megye 252 098 fővel a harmadik helyen volt.- Népsűrűség tekintetében azonban már mások voltak az arányok: Tolna megyében egy négyzetkilométerre 69,19 fő, Baranyában 62,78 fő, Somogybán pedig csak mindössze 50,05 fő jutott. Baranya 47,75%-os nemzetiségével az első helyen állt, Tolna megyében a nemzetiségiek aránya 32,82%-os volt, Somogy megyében pedig a lakosságnak 9,83%-a tartozott a különböző nemzetiségi népcsoportokhoz. Délkelet-Dunántúlon összességében 268 804 nemzetiségi lakos élt, amely egy népesebb vármegye lakosságának felelt meg.3 A mezőgazdasági viszonyok megyénként az alábbi képet mutatták. Somogy megye 1 161 744 kát. holdjának 49,63%-a szántóföldi művelés alatt állott, Baranya megyében némileg kisebb volt a szántóföld részesedése, a 899 142 kát. holdnak csak 46,82%-a volt szántóföldi művelés aiatt. E tekintetben Tolna megye állt az élen, mivel a 617 304 kát. hold összterületnek 58,09%-a szántóföldi művelés alatt állott.4 A mezőgazdasági népesség száma megyénként az alábbiak szerint alakult: Somogybán a lakosság 56,18%-a, Tolnában 53,48%-a, Baranyában pedig 49,98%-a az agrárnépességhez tartozott.5 A mezőgazdasági népesség aránya jelzi, hogy Délkelet-Dunántúlon az ipari, főképpen a gyáripari fejlődés az ország fejlettebb vidékeitől elmaradt. Ez a táj a latifundiumok hazája volt, itt az ipari nagyvállalatok a nagybirtokokkal fonódtak össze.6 A gőzmalmok és a szeszgyárak is főképpen az agrárius érdekeket szolgálták. Különösképpen Somogy volt a hitbi- zományok „hazája”, a 4%-os országos átlaggal szemben a megye területének 17%-át foglalták el azok.7 De Délkelet-Dunántúlon az uradalmak részesedése is meghaladta az országos átlagot. Az érintett megyékben a hitelintézetek — a bankok és a takarékpénztárak - nemcsak a városokban, de a nagyobb községekben is a vállalkozók rendelkezésére álltak. A megyékben működő gazdasági egyesületek, gazdakörök, társulatok és intézmények egyaránt a mezőgazdasági ipar fejlődését szolgálták. A XIX. század utolsó évtizedeiben mind dinamikusabban fejlődő cukorrépa termesztése a mezőgazdasági iparnak új távlatokat nyitott országosan és a vizsgált térségben egyaránt. Ebben a kiadványban a cukorrépa termesztését vizsgáljuk - Délkelet-Dunántúlon -, valamint a kaposvári cukorgyár történetét, a múlt század utolsó évtizedétől 1948-ig. Mind a cukorrépa-termesztés, mind pedig a cukorgyár jelentősége lehetővé tenné — a téma kettéválasztását — a monografikus igényű tanulmány- kötetek megírását. Azonban úgy véljük, hogy a cukorrépát termelő nagybirtoküzemek és a cukorgyár olyan szoros korrelációban voltak, hogy kettéválasztásuk által nem értenénk meg azt a bonyolult kapcsolatrendszert és kölcsönhatást, amelyet így megállapíthatunk. Ugyanis a vertikum egyik oldalán voltak - a somogyi, a tolnai és a baranyai - a cukorrépát termelő nagybirtok-üzemek, amelyek közül 12
