Szili Ferenc: A cukorrépa termesztése Délkelet-Dunántúlon és a MIR Kaposvári Cukorgyára 1893-1948 (Kaposvár, 1986)
II. A cukorrépa termesztése és a MIR Kaposvári Cukorgyára, az első világháború és az 1929-33. évi gazdasági világválság közötti évtizedekben
igazgatója már 1914. július 29-én arról tájékoztatta a központot, hogy „két tisztviselőt és kb. 50 munkást hívtak szolgálattételre”.246 De további behívások is várhatók, éppen ezért e kérdésről rendszeresen jelentést kíván tenni. A központ megnyugtatta az aggódó igazgatót, közölte vele, hogy a kormánnyal felvette a kapcsolatot a cukorgyárak zavartalan üzemeltetése érdekében, és egyúttal kérte mindazon adminisztratív és műszaki tisztviselők, továbbá a technikai alkalmazottak (főzők) neveit, kik népfelkelő behívási parancsra vonultak be. Nyilvánvalóan azzal a szándékkal kérték e kimutatást, hogy megkíséreljék a bevonultak szabad- ságoltatását, illetőleg a még otthon maradottak felmentését a katonai behívás alól. A cukorgyár igazgatója az 1914. augusztus 17-i jelentésében név szerint és fontossági sorrendben tüntette fel azokat a munkásokat, akiket a kampány idején nem tudnak nélkülözni. A jegyzék szerint a már bevonult népfelkelők közül 20-at, a tartalékosokból pedig 15 főt kívántak szabadságoltatni.247 A központ azonban az igazgatót figyelmeztette: a Cukorgyárosok Országos Egyesülete lehetetlennek tartja azt, „hogy ilyen hosszú névsort a honvédelmi miniszter elé terjesszen, mert 32 gyárról lévén szó, olyan tömeg jönne össze, hogy az egyesület egyszerűen el- utasíttatnék kérelmével”.248 A Kereskedelemügyi Minisztérium azonban táviratilag értesítette a gyár igazgatóját, hogy a 38—42 éves, II. korosztályhoz tartozó népfelkelőket — akik a cukorgyárban állandóan dolgoznak — a jelentkezés alól felmentik, így a már bevonult és a korábban kérvényezett I. korosztályú népfelkelők szabadságoltatása tárgytalanná vált. A cukorgyárban állandóan 250 fő, a kampány idején pedig 600 ideiglenes munkás is dolgozott, de ez utóbbiak közül katonai szolgálatra sokat bevonultattak. A központ szeptember 8-án újabb tájékoztatást kért a hadbavonultakról, feltehetően a közelgő kampány miatt, a rendelkezésre álló munkaerő felől kívánt tájékozódni. Az állandó munkások közül ekkor már 36-an katonai szolgálatot teljesítettek, akik zömmel iparos szakmunkások voltak, a kampány idején pedig cukorfőzőként és diffúzió előmunkásként dolgoztak. Az ideiglenes munkások közül is a legtapasztaltabb, sokéves gyakorlattal rendelkező és speciális feladatokat végző munkásokat kellett pótolniuk. A kaposvári cukorgyár 1914. szeptember 19-én a 24. „üzemét” megkezdte, de még nem lehetett tudni, hogy a szokásos és szükséges munkaerőt tudják-e majd biztosítani a kampány végéig. A gyár igazgatója kérte — a központot —, hogy kövessenek el mindent annak érdekében, hogy a gyár dolgozóinak katonai behívása a kampány után januárban történjék, mert így nem lesz olyan nagy a veszteség, mintha azokat kampány közben viszik el. Kladnigg kérelme és nyugtalansága indokolt volt, mivel mint írta, „93 oiyan emberünk van, akiknek jelentkeznie keli”.2'19 Az igazgató 1915. január 22-i jelentésében közölte, hogy helybeli katonai ügyosztály felsőbb rendeletre összeíratta a város területén tartózkodó mesterembereket, különösen a lakatosokat és a kovácsokat, köztük természetesen a cukorgyár alkalmazottait is, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy bármely pillanatban - ha a hadvezetőségnek szüksége lesz rájuk - igénybe lehessen venni őket. Félő, hogy ilyen körülmények között a gyárvezetés nem tud felkészülni az új kampányra, mivel „legjobb kézműveseink már a harctéren vannak, most már idősebb emberekkel és fiatal gyermekekkel dolgozunk és igyekszünk a gyárat az új »üzemre« előkészíteni. Ha azonban megtörténik az, hogy ebből az amúgy is másodrangú személyzetből is elvisznek, akkor semmi felelősséget nem vállalunk azért, hogy a gyár az üzemelésre készen lesz, mert emberek nélkül dolgozni nem lehet” - írta az igazgató.250 Éppen ezért a még rendelkezésre álló kézműveseknek és a már egyébként is megcsappant munkásoknak a felmentését sürgette 102
