Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)

Utószó helyett: Poldesz Albert: Visszaemlékezéseim az 1956-os kaposvári forradalmi eseményekre

dik orrunk előtt, mikor látják, hogy magyar menekültek vagyunk. Még alkalmunk sem nyílott Bodrogi Ernőre hivatkozni.

Tanácstalanul bolyongunk a város utcáin, míg egy rendó'rjárőr fel nem szed bennünket és nem kísér be a híres Rotschild-palotába. Ez is tömve van menekültekkel. Félig ülve, félig fekve töltjük el itt az éjszakát. Másnap, november 27-én, átköltöztetnek bennünket egy kisebb csoporttal egy bécsi iskolába. Itt már rendezettebb a helyzet és jóval kevesebben is vagyunk. Az ellátás is sokat javult. Mégis tartalékolunk mindig egy darab kenyeret, mert már előfordult, hogy egy napon át nem ettünk semmit.

Eredeti tervünk az volt, hogy Ausztriában maradunk.

Munkát kapni, bár mindent vállaltunk volna, azonban nem sikerült. Az iskolában ért el bennünket a hír, hogy Svájc újabb ötezer menekültet vesz fel. Nyomban jelentkeztünk a svájci követségen. Adataink felvétele után be is jutottunk az utolsó svájci kontingensbe.

Végtelenül örültünk ennek, mert Svájcról sok jót hallottunk, békés, nyugodt, emberséges kis szigetnek tartottuk.

Ezen megítélésünkben emigrációnk 36 éve alatt nem is csalódtunk.

Nyolcnapos ausztriai tartózkodás után december 3-án reggel indult el velünk, egy menekültekkel zsúfolt svájci különvonat.

Mindig hálával emlékezünk vissza az osztrák nép vendégszeretetére, arra a kis országra, amely több mint 100 000 magyar menekültet befogadott, és lehetővé tette a továbbjutását a távolabbi nyugati országokba.

Sokat törlesztettek az osztrákok az 1848 után elkövetett elnyomásért.

A SVÁJCI EMIGRÁCIÓ 36 ESZTENDEJE

Egyéni sorsunk alakulása

1956. december 3-án délután érkezik a menekültek különvonata a Basel közelében fekvő Liestalba, Basellandkanton székhelyére. Az ottani kaszárnyába helyeznek el bennünket, amelyet erre a célra kiürítettek. Ellátásunkról a svájci hadsereg szociális segédszolgálata és az önkéntes női alakulat (ma is létezik ilyen Svájcban) tagjai gondoskodnak.

Svájcba érkezésünktől kezdve minden az ismert svájci precizitás szerint bonyolódik le. Az egészségügyi vizsgálat és adatfelvétel szinte pár nap alatt megtörténik.

A svájci nép nagy szimpátiával fogad bennünket, a gazdasági helyzet is kedvező, így szinte egy-két hónapon belül mindenki álláshoz jut. A családosokat a legszükségesebbekkel berendezett lakás várja, a nőtleneket és egyedülállókat (ebbe a kategóriába sorolnak be minket is) pedig pansiókba vagy svájci családoknál helyezik el.

Engem a PATRIA nevű baseli biztosító társaság matematikai részlegéhez közvetítenek ki, ahol január 2-án már munkába is léphetek. Pár héttel később a cég élettársamat, Horváth Máriát is alkalmazza, ő pedig a lyukasztó kártya- rendszerrel működő adatfeldolgozási osztályra kerül.

Mindketten pansióban lakunk, így kezdetben majdnem csak a munkahelyen láthatjuk egymást. Csak szeptemberre sikerül egy egyszobás lakást bérelni és a szeptember 17-én történő házasságkötésünk után itt építjük fel első közös otthonunkat, amely nemsokára a Basel környéki somogyi menekültek rendszeres találkozó helye lesz.

401