Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)
Utószó helyett: Poldesz Albert: Visszaemlékezéseim az 1956-os kaposvári forradalmi eseményekre
November 21-én kora reggel vonattal folytatjuk útunkat Jánosháza felé. A menekülés útját Bodrogi Ernővel terveztük. Fontosabb állomásait Bodrogi testvéreinek lakóhelye képezte. Először Jánosháza, majd Sopron következne, ahol majd átsegítenek bennünket a határon, végül pedig Ernő mostohaanyja Bécsben. Jánosházán szeretettel fogadnak bennünket, ellátnak élelemmel és jó tanáccsal. Megértő és segítő szándékú emberek, akik saját bőrükön tapasztalták a zsidóüldözés keserveit, csakúgy mint Bodrogi Ernő. Figyelmeztetnek, vigyázzunk, mert sok az orosz a vidéken. November 22-én mégis beleszaladunk Sárvár előtt egy orosz járőrbe. Felraknak bennünket egy katonai gépkocsira, és beszállítanak a sárvári rendőrségre. Az épület már tele van meghiúsult menekültekkel. A kihallgatásnál mindenki mond valami alibit. Mi is erősítgetjük, hogy nem Nyugatra megyünk, hanem Horváth Lajos egyetemistát keressük. A rendőrség azonban, látva megyei tanácsi igazolványunkat, kételkedik. Én megadom a Somogy megyei Tanácson saját telefonszámomat, remélve, hogy kollégáim majd csak kimentenek. A telefonösszeköttetés azonban nem jön létre. Este a cukorgyárba kísérnek bennünket vacsorára. Egyszer csak mellém- szegődik egy civil ruhás ismeretlen férfi. Bemutatkozik, mint a káldi gépállomás igazgatója és elmondja, hogy másnap reggel kettőnkön kívül mindenkit elengednek. Teherautókkal viszik ki a többieket az állomásra, és útnak indítják őket Budapest felé. Felajánlja, hogy segíteni fog. A menekültek bizonyosan megijednek majd a teherautók láttán, mi pedig a zűrzavart kihasználva kapaszkodjunk fel gyorsan az ő teherautójára, amely üres olajoshordókkal lesz megrakva, Csornára megy olajért, és elvisz bennünket egy jó darabon Nyugat felé. November 23. Minden a megbeszélés szerint történik. Mi meghúzódunk a vezetőfülke mögött, körülöttünk mindenütt üres olajoshordók, amelyek minduntalan hozzánk ütődnek. Szovjet ellenőrzéssel találkozunk. Egy szovjet katona felkapaszkodik a teherautó hátsó ajtaján, mi pedig lapulunk a hordók között. Feszült pillanatok következnek, végül mégis tovább mehetünk. Még ma sem vagyok biztos, vajon észrevett-e bennünket az orosz katona? Csorna előtt búcsút veszünk nemes lelkű segítőnktől, aki párttag létére önként vállalkozott erre a veszélyes mentőakcióra. Egy menekültcsoporthoz társulunk, amely Fertőd felé igyekszik. Úgy hallották, hogy ott helyi ismeretekkel rendelkező vezetők viszik ellenszolgáltatás fejében a menekülteket a Hanságon keresztül a még nyitott osztrák határig. Mi is megszállunk egy ilyen családnál. Éjfél után indulunk egy kis csoporttal. Nyirkos hideg az idő, havas esővel. Ahogy libasorban közeledünk a határhoz, mind gyakrabban pásztáznak a fényszórók. Ilyenkor földhöz lapulunk, majd újra vonszoljuk magunkat tovább. Erdős, lápos területre érünk, vezetőnk a megállapodás ellenére visszafordul, cserbenhagy bennünket, csupán kezével jelzi a határ felé vezető irányt. Tanácstalanul és elbizonytalankodva követjük a kitaposott ösvényt. Nemsokára egy nagy tisztásra érkezünk. Előttünk a Hanság egyik csatornája a nemrég felrobbantott átkelőhiddal. A hídnál pedig egy több száz főre tehető elcsigázott, csalódott tömeg. Riasztólövéseket 398
