Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)

III. fejezet: A forradalom leverése és utórezdülései, megtorlása és meghamisítása

jelentős részük termelőszövetkezeti tag volt és a fennálló adósság végett Nagy Imrét okolják azért, mert az ő elmondásuk alapján ha Nagy Imre nem csinálta volna 1956-ban azt a cirkuszt, ők nem léptek volna ki a tsz-ből, és nem tartoz­nának. Magyaratád: A parasztság jelentős része annak ellenére, hogy váratlanul érte őket az Ítélethozatal, egyetértenek vele. Egy-kettő azonban a kocsmában felvetette, hogy miért nem nyilvános tárgyalás volt, mások felvetik, hogy nem kell-e majd önbirálatot gyakorolni a későbbiek folyamán, mint ahogy ez a Rajk-per- nél volt. Kisasszond: Olyan hir van a községben, hogy Tito nagyon dühös az Ítélet miatt, és állí­tólag a rádió bemondta volna, hogy Tito azt a kijelentést tette, ezekután majd ő csinál október 23-át. Ezt a tanácselnök mondta el, de konrétan megmondani, hogy kitől ered, nem tudta. Sántos: A párttagok felvetik, Mindszenty miért nincs az elitéltek között. Mi törté­nik a diszidensekkel (Kétly, Király Béla, stb.) A párttagok helyeslik, hogy ilyen konspirativ módon történt az Ítélethozatal, ill a végrehajtás. Felvetik, hogy Ko­pácsit miért nem végezték ki, hiszen mint fegyveres parancsnok igen nagy ré­sze volt a gyilkolásokban az ellenforradalom idején. Bárdibükk A. G.: Az ág. dolgozói többsége nem igen értenek egyet azzal, hogy az elitéltek között 5 és 8 évre történő büntetések is vannak. Azt mondják, hogy a BHO- nak van egy olyan kitétele, hogy azok a személyek, akik százezer Ft-os kárt okoznak a népgazdaságnak, vagy ezen felül, ezeket a személyeket fel lehet akasztani. Véleményük szerint az ellenforradalom vezérkara nem százezer Ft-ot, hanem több milliós kárt okoztak nem is beszélve arról, hogy hallatlan nagy erkölcsi züllésbe taszították az országot. Mernyei Gépállomás: A gépállomások dolgozói között általános vélemény egyetértenek az Ítélet­tel, azonban Tildy és társainál szigorúbb is lehetett volna. Másrészt fölvetik azt, hogy Mindszenty elitélése miért nem történt meg. Általános tapasztalat egyes rétegek figyelembe vételével: A párttagságot illetően: Járásunk területén a párttagság részéről általános megelégedés tapasz­talható az Ítélet végrehajtását és módszerét illetően. Egy-két párttag azonban felvetette, mint pl. Magyaratádon az egyik elvtársnő - ő sziwel-lélekkel egyet­ért Nagy Imre halálraitélésével, de amikor először meghallotta a rádióban majdnem sirvafakadt. Gépállomási, állami gazdasági dolgozók véleménye: Ezen szektorokban dolgozók túlnyomó többsége helyesli és egyetért az Íté­lettel. Tsz-tagság: 5-6 termelőszövetkezetben beszélgettünk párttagokkal és pártonkivüli tsz-tagokkal. A termelőszövetkezet tagsága Nagy Imre és társai elitélését örömmel vették tudomásul. Véleményük szerint, hogy Nagy Imre most már végképp eltűnt a föld színéről egyrészt erősödni fog a tsz-i mozgalom, másrészt maga a tagság is, mert ki van zárva annak a lehetősége, hogy valaha is előfor­duljon a Nagy Imre politikája. 391

Next

/
Oldalképek
Tartalom