Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)
Szántó László: Bevezető: Az 1956-os forradalom somogyi eseményeinek vázlatos története
ség alakult ki, mert míg megyei és járási szinten teljessé vált a hatalmi nomo- pólium, addig a községek jelentős részében megmaradtak a forradalom idején választott hatalmi szervek, a vállalatok és üzemek többségében szintén egzisztáltak a munkástanácsok. Ha az olvasó figyelmesen tanulmányozza a községi tanácsok (vb.-ok) és forradalmi (nemzeti) bizottságok (tanácsok) együttes üléseinek jegyzőkönyveit, akkor valószínűleg egyet fog érteni azzal a megállapítással, hogy köztük nagyon pozitív együttműködés alakult ki, s így az utóbbiak szerepe nem korlátozódott a központi rendeletekben előírtakra. Egyéb, pl. a tanácsi vezetők személyi ügyeivel kapcsolatos iratok is alátámasztják ezt az értékelést.34 A számos községi forradalmi szerv léte és működése csak egyik tünete volt annak, hogy a helyi társadalom is megkívánta őrizni a demokratikus vívmányokat. Nagyobb visszhangja volt azoknak a megmozdulásoknak és akcióknak, amelyek kapcsolódtak az országosan jelentkező ellenállási törekvésekhez,' vagy pedig jellegüknél fogva érzékenyen érintették az összeomlásból fel- tápászkodó hatalom helyi vezetőit. Ismeretes, hogy az októberi napokban a politikai harc eszközeként széles körű sztrájkhullám söpört végig az országon, majd pedig novemberben és december elején több alkalommal hirdettek sztrájkot a munkástanácsok és a szakszervezetek. Ezek az akciók általában az októberi vívmányok és a munkástanácsok pozíciójának védelmében, továbbá a forradalom országos vezetői elleni kényszerintézkedésekkel szembeni tiltakozásként kerültek sorra. Megyei viszonylatban azt állapíthatjuk meg, hogy az üzemi munkásság, s maguk a szakszervezetek csatlakoztak a Nagybudapesti Központi Munkástanács felhívásaihoz, bár ez nem jelentette azt, hogy a megye minden üzemében sztrájkoltak volna. A különböző források adatai alapján ugyanakkor tény, hogy számos helyen tették ezt, vagy pedig más módon fejezték ki szolidaritásukat a sztrájkolókkal. A Kádár-kormány politikájával szembeni elégedetlenség kifejeződött röplapok, falfeliratok terjesztésének ill. készítésének formájában is, részben válaszként a hatalom birtoklóinak röplap és plakát áradatára. A Központi Munkástanács kiszorítását célzó kormányakciók ellen az országban számos helyen lezajlott kisebb-nagyobb tüntetések — közöttük a sortűzzel szétvert rendkívül tragikus végkifejletű december 8-i salgótarjáni lett a legismertebb35—, sorába illeszkedett néhány kisebb somogyi megmozdulás, amelyek közül a kaposvári diákok tüntetése volt olyan méretű, hogy kénytelenek voltak róla tudósítani a Somogyországban. A diákok megmozdulását két szempontból is érdemes közelebbről szemügyre venni, mert mindkettő a helyi hatalom vezetőinek magatartásáról árulkodik. A felvonulás közvetlen kiváltó oka annak a hírnek az elterjedése volt, hogy a november 4-i szovjet beavatkozás halálos áldozatai közül négy személy, köztük két gimnazista, holttestét a városi temető szélén sietve elföldelték. (Szintén jellemző módon halálesetüket csak ezután, december 14-én jegyezték be a halotti anyakönyvbe!) A helyi vezetők meg akarták akadályozni a középiskolások megemlékezését, de a rendfenntartó erők bizonytalankodása miatt ez nem sikerült, s erről az esetről még hónapokkal később is a felelősök keresésének jegyében szóltak egy-két politikai gyűlésen. Végezetül a forradalom szellemének és vívmányainak utolsó letéteményeseként kezelhető munkástanácsokról érdemes röviden szólnunk, amelyek akkor még elismert szerepükből adódóan fórumai lehettek a valódi dolgozói követelések kifejeződésének.36 A lassan megszilárduló hatalom 1956 végén, 1957 elején próbált ismét modus vivendit kialakítani ezekkel a szervekkel, talán 25
