Szántó László: Az 1956-os forradalom Somogyban. Válogatott dokumentumok (Kaposvár, 1995)
II. fejezet: A forradalom napjai Somogyban
Jegyzet: A 131. sz. dokumentumban olvashatunk arról, hogy a forradalmi események helyi vezetői tárgyaltak az esetleges védelmi előkészületekről. A források alapján nem állapítható meg, hogy ténylegesen volt-e mozgósítás, másfelől a nemzetőrségek fegyverekkel való ellátása beleillett az akkor általános tendenciákba, tehát nem feltétlenül minősül a szovjetekkel szembeni fegyveres védelemre való felkészülés részének. 146. A Szabad Somogy szerkesztőségi cikke a forradalom tisztaságának megvédéséről Forradalmunk tisztaságáért! Külföldi rádió közléséből tudjuk, hogy az egyik párizsi lap „szent őrületnek” nevezte a magyar szabadságharcot. Ezzel egyrészt hódolatát jutatta kifejezésre, hiszen a magyar forradalom az adott történelmi, politikai és nem utolsó sorban katonai feltételek mellett népünk részéről hajmeresztőén képtelen vállalkozás — szinte „őrület”. Másrészt azt jelezte, hogy ez a roppant szenvedélyű népi megmozdulás az utolsó pillanatig ment maradt minden alantas indulattól; nem történt árulás, öncélú gyilkolás, emberkínzás, rablás, fosztogatás; a Nagy körút betörött kirakataiban napokig érintetlenül álltak az áruk, nem tűnt el még egy nyakkendő sem. Ez a forradalom mindvégig a legmagasasbb morál jegyében zajlott és emberileg, erkölcsileg hófehér, makulátlan, „szent” maradt az utolsó puskalövésig. Kell-e mondanunk, hogy többek között ez a vonása teszi olyan szimpatikussá a világ közvéleménye előtt, és a külföldi újságírót, aki a harcok idején eljutott a fővárosba, a pesti ifjúság legendás hősiessége mellett elsősorban ez az erkölcsi tisztaság ejtette rabul? Kár lenne utólag beszennyezni forradalmunk jó hírét! Kár lenne vérrel megszentelt, foggal és körömmel kivívott új rendünket kompromittálni, a kibontakozó demokratikus és tiszta közéletet a kezdet-kezdetén megrontani! Nem figyelmeztetnénk erre, ha nem látnánk bizonyos elítélendő jelenségeket, ha nem hallanánk disszonáns hangokat, ha nem jönnének hozzánk aggódó, becsületes magyarok, rosszallóan csóválva fejüket, és mondván: „Ez megint mi? Visszatér a múlt?!” És igazat kell adnunk nekik és magunknak, mert sarjadzanak már törekvések, amelyek aggodalommal tölthetnek el bennünket. E forradalom tisztának indult, tiszta célokért harcolt, s tiszta is maradt mindeddig. Miért engednénk, hogy a tömeg hangulatát meglovagoló, hirtelentámadt demagógok a maguk vitorláiba fogják be forradalmunk tiszta szelét? Most, amikor már lassan a tetteké a szó, amikor a vér már kiömlött szabadságunkért, egyszerre megjelennek az erkélyeken soha nem látott emberek: ahány csoportosulás, annyi nagyhangú szónok, melldöngető, érdemeket hangoztató, uszító és frázisemlegető. Hol voltak eddig? Üresen maradt íróasztalokért, funkciókért, igazgatói, osztályvezetői és egyéb állásokért folyik a küzdelem sokak között. Nagyobb fizetésekért, magasabb állásokért tülekednek olyanok, akik most úgy érzik, hogy egy-egy hangzatos szónoklattal, a fegyverzaj elülte után derekukra akasztott revolverrel minderre már jogot, elidegeníthetetlen érdemeket szereztek. Hol voltak eddig? Hol voltak azokban a napokban, amikor még félni kellett a múlttól, a restaurációtól, amikor még tartani kellett attól, hogy vérbe fojtják szent forradal210
