Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)

III. fejezet Felszabadító hadi cselekmények a megye területén

A kiürítést Drávaszentesen is a dobszó adta a lakosság tudomására. Miután itt is, mindössze csak 6 fogat állt rendelkezésre, a lakosság nagyrésze annyi ru­hát, ágyneműt és élelmiszert vihetett magával, amennyit a hátán és a kezében el tudott cipelni. Rinyaszentkirályon szétdobált szekéralkatrészekből, kerekekből állított össze járműveket a lakosság a kiürítés végrehajtására, amelyekbe kószáló, sánta és beteg lovakat fogtak be. A szerszámokat pedig kötéldarabokból és hevederek­ből készítették. Az így összeszedett fogatok szállították a betegeket és a gyere­keket, az öregeket és az aggokat s a 8-10 napra szűkösen elegendő élelmiszert. A község pásztorai lábon hajtották — csordában - a szarvasmarhákat s kondá­ban a sertéseket. A baromfi állomány legnagyobb része, az apró malacokkal, mindenütt visszamaradtak a kiürített községekben. 84 Az állatok elhajtása a felvevő községekig emberfeletti küzdelembe és verejté­kes áldozatába került a menekülő lakosságnak. Szőlőhegyek, présházak és pin­cék rejtették a bujdosó somogyságiakat, védték télvíz idején a kiürített falvak népét, s futóárkok nyújtottak védelmet a sűrű bombázások elől. A harc közelségétől megfélemlített lakosság sokhelyütt önkéntesen vállalko­zott a kiürítésre és gyors hajlandóságot mutatott a falu elhagyására. Ám a harci cselekményektől távolabb eső falvak kiürítése igen nagy erőfeszítésébe került a kiürítéstől való félelem csökkentésére alakult közigazgatási hatóságoknak. Egyik-másik község fegyelmezetten hajtotta végre a kiürítést. A bolhói bíró ­olvashatjuk a jelentésekből - nagy botjával példás rendben vezette a község kocsioszlopát a kijelölt területre. A „menekülés keservét" sokszor elrettentő példák fokozták. A pusztakovácsi körjegyző, 1944. december 29-i jelentésében, arra panaszkodott, hogy a kitele­pítettek nem akartak Gesztibe menni, mivel az ottlakó földbirtokos nem volt hajlandó fáradt ökrei helyett - cserébe - másik kettőt adni, amelyekkel vissza mehettek volna még a faluban hátrahagyottakért. „Ez az eset annyira felizgatta az ittenieket, - jelentette a körjegyző -, hogy sokan nem akartak abba a köz­ségbe menni, ahol ilyen gondolkodású földbirtokos van." 85 A megnyugtatásul - bár a hadihelyzet ismeretében nem rosszhiszeműen — alkalmazott ígéretek ellenére (melyek szerint a kitelepítés 8-10 napig fog tar­tani), e kitelepített községek lakóinak - élelmük és pénzük elfogyván - a be­fogadó községek - többhelyütt - nem akartak hatóságilag megállapított áron élelmiszert adni. Ezért panaszkodtak - többek között - a zselickisfaludiak ellen az odatelepített szabási és kisbajomi lakósok. 86 A kitelepítettektől uzsoraárakat követelő árdrágítások letörésére az alispánnak utasítani kellett a községek elöl­járóságait. A nyugtalan kitelepítettek állandóan kérvényezték az alispánt, különösképp akkor, amikor a kitelepülések tervezett ideje lejárt, - mint tették ezt az 1944. december 31-én a Mernyére kitelepített somogyjádiak is - mielőbbi visszatele­pülésük érdekében. Kérésüket még 1945. március 2-án sem engedélyezte a Vö­rös Hadsereg illetékes katonai parancsnoksága, mivel tudott a németek ellentá­madási terveiről. 87 A hadműveletek alatt öt járás területéről 93 somogyi községet és 65 külterü­leti lakott helyet ürítettek ki, amelyek közül voltak olyanok is, amelyeket a kü­lönféle katonai hatóságok kétszer is kiürítettek. (Balatonújlak, Ádánd stb.) Az összesítő adatok szerint 26 683 családnak (21 793 férfinek, 43 167 nőnek és

Next

/
Oldalképek
Tartalom