Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)

III. fejezet Felszabadító hadi cselekmények a megye területén

A kiürítést Drávaszentesen is a dobszó adta a lakosság tudomására. Miután itt is, mindössze csak 6 fogat állt rendelkezésre, a lakosság nagyrésze annyi ruhát, ágyneműt és élelmiszert vihetett magával, amennyit a hátán és a kezében el tudott cipelni. Rinyaszentkirályon szétdobált szekéralkatrészekből, kerekekből állított össze járműveket a lakosság a kiürítés végrehajtására, amelyekbe kószáló, sánta és beteg lovakat fogtak be. A szerszámokat pedig kötéldarabokból és hevederekből készítették. Az így összeszedett fogatok szállították a betegeket és a gyerekeket, az öregeket és az aggokat s a 8-10 napra szűkösen elegendő élelmiszert. A község pásztorai lábon hajtották — csordában - a szarvasmarhákat s kondában a sertéseket. A baromfi állomány legnagyobb része, az apró malacokkal, mindenütt visszamaradtak a kiürített községekben.

84 Az állatok elhajtása a felvevő községekig emberfeletti küzdelembe és verejtékes áldozatába került a menekülő lakosságnak. Szőlőhegyek, présházak és pincék rejtették a bujdosó somogyságiakat, védték télvíz idején a kiürített falvak népét, s futóárkok nyújtottak védelmet a sűrű bombázások elől. A harc közelségétől megfélemlített lakosság sokhelyütt önkéntesen vállalkozott a kiürítésre és gyors hajlandóságot mutatott a falu elhagyására. Ám a harci cselekményektől távolabb eső falvak kiürítése igen nagy erőfeszítésébe került a kiürítéstől való félelem csökkentésére alakult közigazgatási hatóságoknak. Egyik-másik község fegyelmezetten hajtotta végre a kiürítést. A bolhói bíró olvashatjuk a jelentésekből - nagy botjával példás rendben vezette a község kocsioszlopát a kijelölt területre. A „menekülés keservét" sokszor elrettentő példák fokozták. A pusztakovácsi körjegyző, 1944. december 29-i jelentésében, arra panaszkodott, hogy a kitelepítettek nem akartak Gesztibe menni, mivel az ottlakó földbirtokos nem volt hajlandó fáradt ökrei helyett - cserébe - másik kettőt adni, amelyekkel vissza mehettek volna még a faluban hátrahagyottakért. „Ez az eset annyira felizgatta az ittenieket, - jelentette a körjegyző -, hogy sokan nem akartak abba a községbe menni, ahol ilyen gondolkodású földbirtokos van."

85 A megnyugtatásul - bár a hadihelyzet ismeretében nem rosszhiszeműen — alkalmazott ígéretek ellenére (melyek szerint a kitelepítés 8-10 napig fog tartani), e kitelepített községek lakóinak - élelmük és pénzük elfogyván - a befogadó községek - többhelyütt - nem akartak hatóságilag megállapított áron élelmiszert adni. Ezért panaszkodtak - többek között - a zselickisfaludiak ellen az odatelepített szabási és kisbajomi lakósok.

86 A kitelepítettektől uzsoraárakat követelő árdrágítások letörésére az alispánnak utasítani kellett a községek elöljáróságait. A nyugtalan kitelepítettek állandóan kérvényezték az alispánt, különösképp akkor, amikor a kitelepülések tervezett ideje lejárt, - mint tették ezt az 1944. december 31-én a Mernyére kitelepített somogyjádiak is - mielőbbi visszatelepülésük érdekében. Kérésüket még 1945. március 2-án sem engedélyezte a Vörös Hadsereg illetékes katonai parancsnoksága, mivel tudott a németek ellentámadási terveiről.

87 A hadműveletek alatt öt járás területéről 93 somogyi községet és 65 külterületi lakott helyet ürítettek ki, amelyek közül voltak olyanok is, amelyeket a különféle katonai hatóságok kétszer is kiürítettek. (Balatonújlak, Ádánd stb.) Az összesítő adatok szerint 26 683 családnak (21 793 férfinek, 43 167 nőnek és