Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)

V. fejezet Iratdokumentáció

Itt jegyzendő még meg, hogy mindhárom ütemben áttelepítendők azonos felvevőterületre kerülnek, tehát a család és közösség ismét együtt lesz. Az áttelepítés mérvét nagymértékben befolyásolja a lelkiismeretes előkészítés, a gondos megalapozás és feszes szervezettség, aminek vég­rehajtására az egész ország figyelme, még a legnyugodtabb ország­részeken is, nyomatékosan felhívandó. Nem tudjuk, hogy a sors mi­lyen penitenciát mért ki számunkra és mikor válik a ma még felvevő terület talán ugyancsak áttelepítendő területté. Az áttelepítés anyagi megalapozása, nevezetesen az áttelepítésre váró területeken a fölös vágóállatok felvásárlása és Dunántúlra való terelése, a gabona és egyéb élelmikészletek, ipari termékek stb. összegyűjtése és elszállítása a szak­miniszterek elsőrangú feladata. Az első ütemmel párhuzamosan, tehát az anyagi, főleg élelmi átte­lepítést felölöm meg, mint az egész kiürítési rendszernek alapját, mely­nek megszervezésére és végrehajtására a minisztériumok, tárcájuk il­lető része, a legsürgősebben rendelkezzenek. Polgári áttelepítés: Az érintett polgári lakosság áttelepülésének meg­szervezését a közigazgatási szervek az eddigi áttelepítési szervek, a nyilaskeresztes párt helyi szervezetének teljes bevonásával minden kö­rülményeskedéstől mentesen önállóan végzik, míg a végrehajtást és mozgósítást (indulás, menetvonal, új elhelyezési körlet) az elhelyezési kormánybiztostól kapott utasításra hajtják végre. Elvileg minden csa­ládra egy szobát kell számítani. 2. Az áttelepítés megszervezése: A tájékozott vezetőség azután lefelé saját hatáskörben végezze mun­káját, de ne csak intézkedjen, hanem annak végrehajtását folyamato­sán és újból ellenőrizze. Ezután következzék a faluig lemenőén: a) előre elszállítandó anyag és javak összegyűjtése, számbavétele és őrizése, a készletek jelentése és szállítás igénylése. E munkát végző fokon a készletgazdálkodási kormánybiztos és szervezete irányítja, b) az áttelepítést felelősséggel végrehajtók kijelölése és munkájuk ellenőrzése. A helyi hatóságok és szervek személyszerinti kijelölése, c) az áttelepítés ütemének: (fölös anyag, polgárság) és sorrendjének megállapítása (városok, falvak stb.), d) menetcsoportok képzése,amelyek az 1000 főt nem léphetik túl. A csoport felelős vezetőjének és szerveinek névszerinti kijelölése, e) járművek, kerékpárok számbavétele és elosztása, f) az áttelepítésre kerülő lakosok által viendő anyag számbavétele és elosztása (minél több élelem), g) visszamaradó (közigazgatási, őr és karhatalmi) szervek személy­szerinti kijelölése és eligazítása, h) átvonulok fogadásának, ellátásának, személyi és anyagi megala­pozása és annak ellenőrzése, i) át nem hidalható nehézségek jelentése, j) a zsidó vagyon részleges kiosztása (a lefoglalt és összegyűjtőre zsidó vagyonból a ruházatot, fehérneműt, takarókat, főleg lábbeliket) a szegénysorsú kiüríttettek között kell szétosztani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom