Kanyar József: Somogy a felszabadulás hónapjaiban 1944-1945 (Kaposvár, 1970)
V. fejezet Iratdokumentáció
Itt jegyzendő meg, hogy a jobbmódúak is osszák ki indulás előtti napon magukkal nem vihető ruházatukat és lábbelieket, semmint az az ellenség kezén maradjon. A hatóság e téren azonban a legerélyesebben nyúljon közbe, hogy visszaélések ne forduljanak elő. 3. Az áttelepítés végrehajtása: Menetcsoportok képzése. Elv, hogy a testileg, lelkileg egyaránt súlyos igénybevételt jelentő tömegmegmozdulást egyrészt katonás, kemény, meg nem alkuvó és céltudatos fegyelmezettséggel, de másrészt sok szociális előgondolkodással és melegen érző magyar szívvel hajtsuk végre. Vasúti, vagy gépkocsi szállítással egyelőre alig számolhatunk. A menetcsoportoknak tehát fogatolt jármüveken szállított személyes poggyászuk mellett, sajnos, gyalogolva kell megtenni elvileg az utat napi 15, legfeljebb 20 km-es szakaszokban. Egy-egy menetcsoport, különös tekintettel a rossz időjárásra, az elszállítási és ellátási lehetőségek korlátozottságára az 1000 főt semmi esetre sem lépheti túl. Nagyjából tehát egy, vagy több község menekültjei menetelnek egy csoportban a kijelölt vezetőkkel együtt, a kijelölt úton, magukkal vive kb. 10 napi élelmet és az elhajtható lábasjószág egy részét is. A csoportok sorrendjét és a kijelölt útra való besorolást és felfűzést a hadtest (kerületi) parancsnok jelöli ki. Egy útvonalra elvileg naponta csak egy csoportot lehet ráengedni, azaz legfeljebb annyit, hogy egy fogadó községre egy napon csak egy csoport jusson. E sorrend betartását minden körülmények között meg kell köverelnünk, mert egyébként nemkívánatos torlódások és áthidalhatatlan ellátási és elhelyezési nehézségek keletkeznek. Több kisebb csoport összevonható, sőt ez kívánatos is. Az útnak csak a jobboldala vehető igénybe. A terelt jószág az úttól jobbra-balra a terepen haladjon. Betegeket, terhes anyákat, gyermekeket lehetőleg kocsin kell szállítani, de minden arra haladó honvédségi vagy más járművezetőknek becsületbeli kötelessége, hogy útközben talált menetoszlopok mellet; megálljon és a felelős csoportvezető által kijelölt fentemlítettek közül annyit vigyen magával a legközelebbi szálláshelyig, amennyit csak kocsija elbírt. A menetcsoportok naponta 5-6 órát menetelnek. A menetet naponta 8 órakor kell megkezdeni, hogy ezáltal az új helyre a világosságban való beérkezést biztosítsuk. Másrészt ezzel az út a hadműveleti forgalom részére is hosszabb időn át szabad, melyre a honvéd alakulatok figyelme felhívandó. Naponta a menet megkezdése előtt az egyes csoportok a legközelebbi éjjelezési állomásra (aznapi menetcél) szállás-ellenőrzőket küldjenek előre, kik a csoport beérkezéséig az illetékes helyhatóság közbejöttével a csoport elszállásolására, élelmezésére és az állatok takarmányozására szükséges előgondoskodásokról tájékozódjanak. A beérkezőket a falu szélén az elhelyező község vezetősége, a szálláscsinálók, illetve a visszamaradásra kötelezettek naponta fogadják.