Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

II. Somogyság az őskőkortól a római birodalom bukásáig (I.e. őskőkortól — i.u. V. század elejéig)

illeti, annak a megállapításáról természetesen nem lehet szó. A kőkori rasszokról csak annyit tudunk, hogy már akkor is keverve voltak az ún. hosszú-fejű elemek a rövidfejűekkel. Minden precízebbnek látszó megállapítás, mint pl. a németeké, akik már a meander-díszek népében is germánt látnak, ma még merő találgatás. Tömérdek, rendszeres ásatás kellene ahhoz, hogy ezeket a kérdéseket meg lehetne közelíteni, sajnos, mire odaérnénk, hogy erre is volna pénzünk, akkorára a legtöbb telep és temető elpusztul. Ugyan ahogy ma állunk, lehet, hogy mi még hamarabb. A cserepek minden esetre megérdemlk a megmentést, addig is, amíg a Múzeum Egyesületnek egyszer módjában lesz ásatni. Titkár Uramnak vagyok tisztelettel mindig kész szolgája: Móra Ferenc igazgato« Forrás: Somogy megyei Múzeum Egyesület iratai 21/1932. sz. Irodalom: Dr. Draveczky Balázs: A Somogy megyei múzeológiai kutatás története Kaposvár 1966. 6. I.e. IV. század — kb. időszámításunk kezdete A nagyberki—szalacskai pénzverő- és öntőműhely Somogy őskorának egyik legjelentősebb központja a Nagyberki melletti szalacskai magaslat volt, amelynek, mint a kelták dunántúli központjának jelentős pénzverő- és öntőműhelyében i. e. 80 körül kezdődhetett a pénzverés. A bronzkorba visszanyúló település körül koravaskori tumulusok terültek el, amelyek közül magát a szalacskai földvárat dupla sáncrendszer vette körül. A pénzverőműhely értékes leleteinek a feltárását Darnay Kálmán kezdte el 1906-ban. Éveken keresztül tartó munkájának eredményeit az Archaeologiai Értesítő 1906. évi számában kezdte nyilvánosságra hozni. íme, néhány részlet közleményeiből: ».. .Mindezeknél nagyobb érdeklődést és figyelmet érdemel a f. évi ásatások alkalmával feltárt kelta pénzverő- és öntőműhely. A kelta fémművesség ezen kettős műhelye fából összerótt, sátorszerű épületben lehetett, mely minden valószínűség szerint a római invázió alatt pusztult el. Hogy a műhelyül szolgáló épület fából volt alkotva, az elkorhadt famaradványokon kívül legbiztosabb adatul szolgál az ott lelt 12 db 34 cm hosszú kihegyesített, végeivel szögben meghajlított vaskapocs, melyek az épületfák és deszkák összerovására szolgáltak. A műhely összes fölszerelése, szerszámai szétszórtan, az épület összeomlás által okozott rendetlenségben feküdtek 8 — 10 négyzetméternyi területen, 80 cm mélységben: csak éppen egy bronz öntőminta, nyilván öntésre előkészítve, volt vasfogó közé szorítva. A műhely legbecsesebb felszerelései a pénzverő-eszközök voltak. Ismerünk hazai leleteink között kelta-barbár pénz készítésére használt öntőmintákat ugyan, de pénzverő-eszközök, úgynevezett „stancznik", még ez ideig nem fordultak elő magyar földön feltárt kelta telepeken. A pénzdarabok öntés útján való létesítése mindenesetre a pénzkészítés könnyebb módja és valószínű, hogy a pénzverés őskorában, a vaskor végső szakaszában is éppen úgy, mint napjainkban, öntés útján sokszorosították, utánozták a pénzverőkből kikerült pénzeket. A műhely romjai között lelt hat darab