Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

III. A magyar középkor Somogy vármegyéje (V—XVI. század)

szerviensek és várjobbágyok — érdekeit ugyanis nagy mértékben veszélyeztette a birtokadományozások következményeként létrejött nagybirtokos réteg, ezért tehát a széthulló királyi vármegyék területi kereteit felhasználva, szervezetten próbált ellenállni e nyomásnak. Mozgalmukat a királyok is támogatták, mivel ők maguk is támaszt reméltek tőlük a nagybirtokosokkal szemben. E támogatás megnyilvánulása, hogy az egyes vármegyék köznemessége sorban megkapta királyi kiváltságként a bíráskodási jogot (amelynek első példája a Zala megyei nemesek részére kiadott ún. kehidai oklevél 1232-ből), aminek révén biztosította magának a területi törvénykezésbe és közigazgatásba való beleszólási jogot. A nemesi vármegye első választott tisztségviselői a szolgabírák voltak, akik járásaik — ilyen általában négy volt egy-egy vármegyében — területén intézték az ügyeket. Az alispán — akit kezdetben a király által kinevezett főispán jelölt ki helyetteséül familiárisai közül — csak a XVI. századtól kezdve lett a legmagasabb rangú választott tisztségviselő. A vármegye testületi szerve a közgyűlés és az ítélőszék volt; ezeket a középkorban valamelyik magas rangú királyi tisztségviselő hívta össze, gyakran több vármegye számára. A főispán — illetve helyettese — és a szolgabírák együttműködésének eredménye a magánpecsétjeikkel hitelesített oklevélkiadás. A vármegye intézménnyé válásának fontos állomása a saját címer- és pecséthasználat, amely szintén királyi adomány volt. Az alább közlendő oklevelekkel azt a folyamatot kíséreljük meg illusztrálni Tóth Péter fordításában, ahogyan Somogy királyi vármegyéből nemesi vármegyévé vált. Az A — E betűkkel jelzett oklevelek a megyei tisztségviselők feladatairól, hatásköréről, az eléjük kerülhető ügyekről tájékoztatnak, míg a 24. szám alatt közölt oklevél — II. Ulászló király címeradománya megyénk számára — a folyamat betetőzést példázza. Ezen utóbbi oklevél különös jelentőségét az adja, hogy az egyetlen ismert középkori címeradomány, amit vármegye kapott. A) ,.Mi, Henrik, az egész Tótország bánja, somogyi és tolnai főispán a jelen levelünkben foglaltak által jelentjük mindenkinek, akiket illet, hogy mi urunknak, Lászlónak, Magyarország nagyságos királyának a megkoronázása után kiadott parancsára és rendelkezésére a gonosztévők, rablók és tolvajok megbüntetésének céljából ugyanezen Somogy vármegyében először, másodszor és harmadszor is közgyűléseket tartottunk a mondott vármegye nemesei által mellénk bíráskodásra kiküldött négy szolgabíróval, valamint más, ugyanezen vármegyéből való nemesekkel együtt. Egyebek között ezen közgyűléseinken János fia István nyilvánosan kikiáltotta, hogy Iwanch mester szerviensek Zalai János fia Miklós,, Kopuli Miklós fia Peteu, Tordi Kelian fia Gergely, Dech fia Dómján és Gaan-i Bálint, valamint Leurente mesternek és fiainak a szerviensei: Chegei Bok fia Jakab, Puculi Mark fia Márkus, Gaan-i Chyneged és Gebeem az ő összes birtokainak az elpusztítói, birtokain létező egyházainak feltörői, asszonyok lemeztelenítői és leányok megerőszakolói, nemkülönben ellene gonoszt tévők, nyilvánvaló tolvajok és rablók. Az általa elmondottakat valamennyi nemes megerősítette, mint ahogyan mások is, akik jelen voltak mondott gyűléseinken. A nevezettek pedig, noha sokszor felszólítottuk őket, nem gondoltak azzal, hogy eljöjjeneek elénk számot adni a fent mondottakról; sőt, mint a törvényt semmibe vevők s az előbb megírt bűnök és kártételek elkövetői, távol tartották magukat tőlünk. Mivel tehát király urunk részéről teljes hatalom adatott és engedtetett nekünk, az előbb mondott Somogy vármegyéből