Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

aranykoronát ért el. Ez a nagybirtok előnyét szolgáló megdöbbentő aránytalanság végzetes eltolódásokat és terheket jelentett a parasztság hátrányára és a nemzet kárára, hisz az adózás alapját jelentő kataszteri tiszta jövedelem 53%-a (4 568 971 aranykorona) az 1—50 kat. holdas birtokkategória vállain nyugodott az összes többi birtoknagyság-csoport 47%-ával (3 966 344 aranykorona) szemben. Lényegében ugyanezeket az eltéréseket tünteti fel Mernye község területén a piarista uradalom és a földműves lakosság birtokviszonyai utáni kataszteri tiszta jövedelem aránya is. Míg az uradalom 2127 kh 27 n-öl után 5236,67 Ft volt a kat. tiszta jövedelem, addig az uradalom területe nélküli falu 2377 kh 580 n-ölének pedig 11 327,77 Ft volt — több mint a kétszerese — a tiszta jövedelme.

1 Jellemzésként azt is megemlíthetjük, hogy az egyik dunántúli uradalom területén, ahol sem a művelési ágak megoszlása, sem a földek minősége között nem volt semmiféle éles határ az urasági és a parasztföldek között, mégis az uradalmi földek tiszta jövedelmi átlaga 15—20%-kai volt alacsonyabb a paraszti földek átlagánál.

2 A kis- és a középparasztság súlyosabb és arányaiban feltétlenül magasabb adóterheiről szóló megállapításokkal egybevágnak Orbán Sándor országos adatokra támaszkodó megállapításai, amelyek szerint a törpebirtokok adóalapjául szolgáló kataszteri tiszta jövedelem harmadannyival volt magasabb, mint a 100 holdon felüli területtel rendelkező birtokosoké — mindezzel hangsúlyozottan támasztva alá azt a tényt, hogy hazánkban a holdankénti átlag kataszteri tiszta jövedelem a birtokterület csökkenésével egyenes arányban növekedett, míg az 50 kh feletti területeknél pedig fokozatosan csökkent.

3 Ha az elmondottak mellett még figyelembe vesszük a kisbirtokosokat ért adósérelmek gyakorlatát is, amelyek során a hatóságok, még a közadó kezeléséről szóló végrehajtási utasításokat is elmellőzve, az utolsó pár igásállatot is lefoglalták, noha a törvény 12 kh-nyi szántóföldi műveléshez a mindenkor szükséges vetőmagnak, igavonó jószágnak, fél évre szükséges takarmánynak, szalmának és alomnak, továbbá a gazdasági eszközöknek és trágyának a végrehajtás alól való kivételét biztosította, akkor az adózás valóban hátrányt jelentett a kisbirtok számára. Sőt, egyes községi elöljáróságok a gazdák által vásárra vitt állatok járlatait is lebélyegezték, ami által a vételárnak a 75%-a adótartozássá vált, s csak 25%-a került a kisbirtokos gazda kezéhez. II. Néhány adatot bemutatunk a dunántúli kisbirtokok jövedelmezőségének a dokumentálására, eleve tudván azt, hogy a kisbirtok mindig jelentős hátrányban volt — nagyon sok téren — a nagybirtokkal szemben. Mégis a tagosítás nélküli, atomizált kisbirtok hátrányos munkaerő- és energiavesztesége, beszerzésének és értékesítésének jövedelmét csökkentő szervezetlensége ellenére is — a harmincas esztendőkben — az egy kh mezőgazdasági területre átszámított nyers- és tiszta hozamában felülmúlta a nagybirtokot.