Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VIII. A Tanácsköztársaság Somogyban (1919)

A szociáldemokrata munkások nagy része is ragaszkodott a munkáshatalom változatlan fennmaradásához. Amikor azonban a kormány hangoztatni kezdte a március 21-ét megelőző állapotok visszaállítását, s ennek érdekében a kormány­zótanácsi rendeletek revízióját, s amikor a belső ellenforradalom erői e bizonyta­lanságban minden erejüket a régi rend visszaállítására igyekeztek felhasználni, a munkástanácsok csakhamar defenzívába szorultak. Miután a Peidl kormánynak semmiféle katonai ereje nem volt a proletárhata­lomnak a polgári demokratikus rendszer felé való visszafordítására, óhatatlanul az ellenforradalom előkészítésének vált eszközévé. I. A Kormányzótanács lemondását Somogy vármegye kormányzótanácsi biz­tosa: Latinca Sándor 1919. augusztus 2-án valamennyi járási közigazgatási megbízottnak az alábbi táviratban hozta tudomására: »A Kormányzótanács az antanttal folytatott tárgyalás következtében lemondott. A kormányhatalmat a munkás szakszervezetek régi kipróbált vezetői vették át. Minden munkástanács a helyén marad. Minden öntudatos polgár és munkás őrködjék a közrend és köznyugalom fenntartása fölött. Az antant útján megtörténtek a lépések a fegyverszünet megkötése érdekében. Minden összeütközés szigorúan kerülendő. Felkérjük az ország egész lakosságát, hogy nyugalommal és türelemmel támogassa a kormányt rendfenntartó munkájában. Az ezer sebtől vérző ország rekonstruálása, a béke megteremtése, a lakosság élelmezésének biztosítása olyan feladatok, amelyeket a kormány csak a belső béke, rend és nyugalom keretei között oldhat meg sikerrel. A kormány első és legfontosabb teendői közé sorolja e feladatok megoldását és kérve kéri az ország egész lakosságát, hogy a nyugalmat megőrizve bízzék és várja a kormány további intézkedéseit. Peidl Gyula miniszterelnök, Peyer Károly belügyminiszter, Haubrich József hadügyminiszter, Ágoston Péter külügyminiszter, Garbai Sándor közoktatásügyi miniszter, Garami Ernő igazságügyminiszter, Takács József földmíve­lésügyi miniszter, Miakics József pénzügyminiszter, Dovcsák Antal ipar- és kereskede­lemügyi miniszter, Knaller Viktor nemzetiségi miniszter. További intézkedésig minden az eddigi szellemben intéződjék, mindenki a helyén maradjon. Elvárom az elvtárstól, hogy járása területén, ha kell karhatalommal is a legnagyobb rend és nyugalom biztosítassék, további intézkedést küldeni fogom. Latinca Sándor, Somogy vármegye kormányzótanácsi biztosa.« Forrás: Főispáni iratok 2530/1919. sz. Irodalom: L. Nagy Zsuzsa: Forradalom és ellenforradalom a Dunántúlon 1919. Bp. 1961. II. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy a munkástanácsok az egyre erősödő ellenforradalommal szemben nem tudják megállni a helyüket. Kaposvárról a demarkációs vonalra rendelték a munkászászlóalj három századát, s így a Megyei Munkástanács is védtelenül és kiszolgáltatottan állt az ellenforradalommal szemben. Latinca hiába sürgette a század visszarendelését. Segítséget nem kapott sehonnan, magára maradva azonnal lemondott kormányzótanácsi biztosi megbí­zatásáról.

Next

/
Oldalképek
Tartalom