Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

VII. Somogy vármegye a kapitalizmus korában (1850—1944)

azzal vigasztalhatta magát, hogy a magyar parlamentben amúgy sem lenne a számára hely — a kaposváriak mandátumáról — amelyet »a fényes tehetségű ferfivel« (Somssich Pállal) szemben nyert el, s amellyel a kaposváriak »oly erkölcsi csapást intéztek a közös ügyes szerkezetre«, azaz »a hazát és az osztrák birodalmat egy állammá összeforrasztó boldogtalan műre« (Kossuth szavai): a kiegyezésre — Szentes városáéval együtt, ahol szintén megválasztották — az alábbi levélben mondott le: »Kovacs Imre elnök, Szalay Károly választm. alelnök, Németh Ignácz v. jegyző uraknak s általuk a kaposvári kerületi választók ellenzéki része választmányának s választó polgárainak. Tisztelt Uraim! Volt szerencsém kézhez kapni Martius 22-kéről kelt becses levelöket, mely által a kaposvári kerület országgyűlési képviselőjévé lett megválasztásomról értesíteni, egyszersmind e díszes tisztnek elvállalására meleg szívélyes szavakkal ösztönözni méltóztattak. Hogy hamarébb nem válaszoltam oka az, hogy nem véltem rendén lenni a megválasztás el vagy nem fogadása iránt nyilatkozni, mielőtt megválasztásom hivatalos alakban tudtomra adatik. Most miután a választási jegyzőkönyv egyik példánya Szentmargitai Folly József választási elnök úr által megküldve, néhány nap óta kezeimnél van, elérkezett az idő, hogy becses felszólításukra határozottan nyilatkozzam. Mindenek előtt legőszintébb hálás érzéssel mondok köszönetet a nagy becsű bizalomért, mellyel engem a kaposvári kerület választóinak jelentékeny többsége megtisztelni méltóztatott s melyet annál nagyobbra becsülök, minél inkább sejteti velem becses levelök tartalma, hogy e bizalomnak éppen a kaposvári kerületben érvényre juttatása a fenforgó viszonyok közt szint annyi önmegtagadást kívánt, mint erélyt és szilárdságot igényelt. Legyenek is tisztelt Hazámfiai meggyőződve, hogy irántam ily nehéz körülmények közt tanúsított bizalmukra mély hálával fogok viszontagságos életem hátralevő napjain át emlékezni. És most megvallom, hogy megilletődéssel olvasott s újra és újra megolvasott jeles szerkezetű levelök nekem a nyilatkozást nagyon nehézzé tette. Mert e levél hazánk jelen államjogi helyzetének alapos bírálása mellett, az ellenzék éppen Somogy megye székvárosi kerületében kivívott győzelmének political fontosságát oly találóan ecseteli és azon kívül oly mély meggyőződés hangján s annyira szívből és szívhez szól: miszerint attól kell tartanom, hogy kedvetlenséget fogok Önöknek okozni tisztelt Hazámfiai!, ha a reám ruházott képviselői tisztet el nem'.fogadom. Pedig nem fogadhatom el. Erkölcsi lehetetlenség, hogy elfogadjam. Felemelt fővel mondhatom Isten és Hazám előtt, hogy egész életemen át a szoros kötelesség érzet embere voltam. Engedjék meg nekem, hogy az maradjak rendületlenül mind halálomig. Földi pályám vége felé járok. Egyedüli támaszom a lelkiismeret azon nyugalma, melyet a kötelességhezi, önzéstelen hűség nyújt. Hadd tartsam én meg halálom órájára e nyugalmat. Megnéztem az okokat, melyek az elfogadás mellett, és ellen szóllanak, mérlegbe vetettem tisztán hazafias szempontból előnyt és hátrányt, hasznot és kárt: és megkérdeztem a kebel titkainak veszteghetetlen bíráját, a lelkiismeretet. És e bíró kimondta reám az ítéletet, hogy nekem most és így, amint a dolgok állanak számkivetésemből haza térnem nem szabad. E bírótól becsületes ember nem ismer fellebbezést. Tanácsot kértem a hideg észtől érett megfontolással, indulatos elfogultság és szenvedély nélkül, és azon meggyőződésre jutottam, hogy most és így haza térnem menthetetlen political hiba volna. Tehát a lelkiismeret tilalma s a politicai számvetés egyiránt kötelességemmé teszik, hogy Önök szívélyes unszolásának ne engedjek. Én azt gondoltam, hogy azon nyilatkozatok után, melyeket a jászladányiak felszólalása óta több ízben közzé tenni alkalmam volt s különösen a kevéssel a választások előtt írott