Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)

III. A magyar középkor Somogy vármegyéje (V—XVI. század)

a VI. század első felére teszi a temető keletkezési idejét, éspedig a század első harmadára. Régebbi történetírásunk úgy vélte még, hogy a langobárdok 546-ban költöztek be Pannóniába. Újabban Bóna István mutatott rá arra, hogy a pannóniai langobárd uralom régebbi keletű és a langobárdok már 527-től urai voltak ennek a területnek. Bóna megállapítását támasztja alá a vörsi temető is, amely a langobárd foglalás idején keletkezett. László Gyula, L. Kovrig Ilona és Bóna István rámutattak már a római utak népvándorlás kori jelentőségére. Bevezetőnkben utaltunk már arra, hogy a vörsi langobárd temető egy átkelő Fenékpusztával ellenkező oldalán létesült. Ehhez az átkelőhöz vezető észak —déli irányú út mentén, a régi római út vonalán találjuk Keszthely vidékének langobárd lelőhelyeit.«...»A vörsi temető, mint említettük, Pannónia langobárd megszállásának idején keletkezett. Kis sírszáma, anyagának egységessége, a csecsemő és gyermeksírok hiánya mind arra utalnak, hogy a temető nem volt hosszú ideig használatban. Úgy gondoljuk, hogy a megszállás idején őrséggel látták el ezt az Itália felé vezető fontos átkelőt, ezt az őrséget később uralmuk megszilárdulása után visszavonták.« Forrás: Sági Károly: A vörsi langobárd temető Klny. az Archaeologiai Értesítő 1960. évi 1. számából. Vö. Bóna István: Die Langobarden in Ungarn. Acta Arch. Hung. 7. (1957). B

) A temető feltárása igen sok növényi eredetű leletet is megmentett. A megmentett mintadarabok vizsgálatát a Balatoni Múzeumban Füzes F. Miklós régész végezte el, akinek »A vörsi langobárd temető növenyleletei« című tanulmányából néhány részletet idézünk: »A vörsi lelőhely egy homokháton fekszik, amely keletkezése geológiai időkre vezethető vissza. A kérdéses temető használatának idején még benyúlott a hajdani Balatonba. A dombháttól nyugatra eső területet ma Kis-Balaton néven ismerjük, amelyben ma már csak két kisebb nyílt víztükör van. A Kis-Balaton a múlt század közepén funkcionált. A „Tótok dombjá"-tól keletre eső rész ekkor már erősen mocsárjellegű terület. Könnyen érthető tehát, hogy a temető három sírjában mocsári teknős csontvázát találták. A Balaton természetes szűkületénél fogva alkalmas volt révátkelő létesítésére. A római út már itt vezetett keresztül. így könnyűszerrel elérhették a somogyi dombosabb, magasabban fekvő területet. Tehát a hajdani érintetlen terület képét némileg megváltoztatták már a római időben. A környezet rekonstruálásához adatokat szolgáltatnak a faleletek, elsősorban a faszenek. Elgondolásunk szerint ugyanis elsősorban a szerszámokhoz és eszközökhöz hozhattak távolabbi területről anyagot. Tüzelőfájukat azonban már inkább a közvetlen környezetben gyűjtötték össze.« A sírokban faszén alakjában megmaradt Acer platonidesről, a Quercus roborról, a Populus nigráról, valamint a dárdanyél alakjában előkerült Fraxinus excelsior nevű fafajtákról az alábbiakat olvashatjuk a tanulmányból: »... valamennyi erősen vízigényes, illetve vízkedvelő faj. Legkevésbé vízigényes faj a korai juhar. Valószínűleg a Balaton-parti ligeterdők szárazabb foltjáról származik. A másik három faj inkább az égerlápok felé tendál. Ha még azt is hozzátesszük, hogy a fenékpusztai II. számú ókeresztény bazilika 9. sírjában a sírborító deszka égerfa volt, valamint a jelen sorok írója a hévízi tőzegből szintén éger és tölgy xylém részét gyűjtötte, világosan kitűnik, hogy nagymérvű mocsarasodás volt ez időben Vörs környékén. Ez pedig másutt nem lehetett, mint a mai község és a „Tótok dombja" között, mivel a többi érintkező területen a víz a múlt században még megvolt. A temetőhöz tartozó köznépi temetőtelep ma még ismeretlen helyen fekszik. Ennek ismerete nélkül nem tudjuk azt sem, hogy vajon mely területen volt mezőgazdasági kultúrájuk. Az azonban bizonyosnak látszik, hogy kalászosokat, rostnövényeket (általában egynyári kultúrnövényeket) a Balatonból kiemelkedő homokháton termesz-