Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)
V. Somogy vármegye a török kiűzésétől a polgári forradalomig (1686—1848)
e környéket, mivel az említett nádasokban alkalmatos tanyájok vala. Vize hol szélesebb, hol keskenyebb helyet foglal, száraz földet is lehet néhol látni a vizek között: de amelyekhez senki sem közelíthet, kivévén a száraztól benyúló helyeit, ahol Fonyód és Boglár fekszenek, melyeken kívül még ezek a helységek vágynak partján, úgymint: Helye, Szemes, Szántód és Fog-szabadi puszta. Legszélesebben terjed a Balaton tava Veszprém vármegyében, ahol szélessége mintegy négy mérföld, hossza pedig némelyek vélekedése szerint 12, másoké szerént ellenben 17 mérföld. Természeti tulajdonságairól e tónak méltó megjegyezni, hogy valamint vize kiváltképpen való, úgy a benne termő halak is igen jó ízűek, melyek között legnevezetesebb a fogas, mely mind ízére, mind húsának keménységére s jóságára nézve más halakat messze felül halad. Ritkán szokott egészen befagyni; ha pedig egészen járható, igen szép halászat esik rajta. Környéke kiváltképpen termő, mind a vetésre, mind a gyümölcsösre, mind pedig a szőlő termésre nézve. Nem kevés kárára vagyon Somogy vármegyének, hogy nagyobb kereskedést nem folytathat Szála és Veszprém vármegyékkel, mert ha, amint már méltóságos gróf Festetich György kimérettette, Keszthelynél e nagy tó keresztül egyenesen járhatóvá tétetik, nem csak az itt fekvő helységek, hanem mind a két vármegye kevés idő alatt fogja érezni e szép és igen hasznos igyekezetnek jótevő következéseit. Második által járás esik e Balaton taván a Tihanyi réven: ha pedig keményebb telek járnak, akkor szabadon jönnek és mennek a jég hátán; de az ily általjár ás sokszor veszedelmes, mivel a felfelé öszve tolongó habok nem engedik e tónak tökéletes befagyását, és sokszor ott is elsüllyednek, ahol előre semmi veszedelmet nem lehetett vala vélni. A kemény hidegnek meggyengülésével pedig hamar meglágyul a Balaton fagya is, úgy hogy egy téli napon egész fagya elgyengül s ritka tél múlik el, hogy vagy ember, vagy más állatok öblétől el ne nyelettetnenek.« Forrás: Vályi András: Magyarország leírása, I— III. k. Buda 1796. II. »Jer: nézd a Balatont« A Balaton első poétája, aki a tavat Magyar Tengernek nevezte Pálóczi Horváth Ádám volt. Á legnagyobb költője azonban Berzsenyi Dániel. A rokokó és romantikus ízlés határán, — a sajátságos magyar klasszicizmus jegyében, a svájci tájak népszerű költőjével: Matthissonnal versenyezve — írta Berzsenyi a tó lenyűgöző szépségéről és gazdagságáról az alábbi versét: »Jer te, ki a szép genfi tavat s szép genfi virulmányt Oly eleven színnel fested, s Eratódnak ölében a roppant Bernhard farain mulatni szerettél, Jer: nézd a Balatont, mikor a nap reggeli lángja Tükrözetén reszket, s mikor a hold fénye alatt ég; Nézd a kék hegyeket, mint állnak sorba körülte, Melyeken a nektár csorog és az öröm dala harsog. Itt meredek sziklák tetein sok régi erős vár Omladozó falain lebeg a múlt hajdani képe, S elnyeli a döbbent elmét a fényes élőkor; Itt a századokat látott vadonok feketednek, Melyek ezer meg ezer gőbölt kényünkre nevelnek A szilaj Árkászok heverészve legeltetik a nyájt, S a kies estvéken nyögdécsel lassú furulya. Itt a sárga mező s kiterült láp terjed élőnkbe,
