Kanyar József: Harminc nemzedék vallomása Somogyról (Kaposvár, 1989)
IV. Somogy a török hódoltság idején (1526—1686)
A) 1674. május 8. »Urasagodnak, mint kegyelmes Uramnak, az Úristenül minden lölki és testi jókat kévánunk, és mind fejünk s életünk fönnállásáig való alázatos szolgálatunkat ajánljuk! Mi, szegény megnyomorodott és az emberektől elhagyatott látrányi jobbágyok és polgárok, Uraságodat, mint jó gondunkat viselő urunkat, mind levelünkkel s mind pedig im harmadik rendbeli követinkkel illyen nagy siralmas állapotunkban és nyomorúságos, bajos, súlyos dolgunkban kölleték megtalálnunk. Ez elműTt kétrendbeli Uraságodhoz Íratott leveleinkben is emiétettük volt, Kegyelmes Urunk, im ezt Uraságodnak; sőt ha nem emiétettük volna is, abban nincsen kétségünk, hogy Uraságod el nem hinnéje, hogy mi ezen a nyomorult és sok inség alá vettetett földön vagyunk, sok számos esztendeje vagyon, hogy nyomorgunk. Mi a mi magyar renden levő, s mind a török pártján levő földesurainknak igaz szolgáló, adófizető, engedelmes, szavokat fogadó jobbágyi voltunk és vagyunk, aminthogy még a mi régi elejink s atyáink is azok voltának. És noha olly szomorú állapotot emiéthetünk, amelyben ha szintén valami súlyos, bajos igyunk 1 érközött s gonoszul volt is dolgunk, de ugyan még is a régi jóemlékezetü, istenfélő, kegyes, a szegénységen szánakozó, az nyomorult jobbágyságnak soha pusztulását nem kévánó urakat, valamikor uraságokat alázatosan írattatott supplikációnkkal megtaláltuk, őnagyságok, uraságok meghallgatták panaszinkat, fülökben vötték esedező kiáltásainkat, megzabolázták az rajtunk hatalmaskodókat és rólunk a mi súlyos bajos igyünket elvötték és elfordétották. De soha, Kegyelmes Urunk, sem mi magunk, sem penig a mi eleink nem voltunk s nem voltának olly nagy nyomorúságban, ínségben, mint mi vagyunk. Azért mégis, Kegyelmes Urunk, mast is hasonló nyomoruságainkért kölleték Uraságod személye eleiben fáradnunk. Im, Kegyelmes Urunk, Pető uram őnagysága megkeményétvén önnönmagát, mégis azt a mi szegény, nyomorult két emberünket el nem akarja ereszteni, hanem teljességgel azon az vason öli meg, amellyre akkor verette. Példáját követi őnagysága Pharaho királynak, aki az Istennek népét el nem ereszté, hanem inkább az ő nyomoruságokat súlyosabban meg kezdé rajtok ujjétani és így mind Isten ellen, s mint a Mojzes propheta 2 ellen, megkeményété magát: azmelyért az Isten mind magát a királt, s mind az ő népét, az Vörös-tengerben veszté, az Izraelt kivivé belőle. Hasonlóképpen Pető uram őnagysága sem az Uraságtok, Nagyságtok intésének, törvényének, sem császár urunk őfelsége edictumának 3 parancsolatjának semmi helt nem akar adni, s nem is ad, hanem az ő maga hatalmával erejével ott tartja szegény emberünket, azmellyért őnagysága minden bizonyossan elveszi jutalmát. Ezeket elhagyván. Kegyelmes Urunk, mikor régentén ez a mi szegény Látrányunk jó állapotjában volt, az mi régi hirrel-névvel, jó emlékezettel tündöklő urunknak, Nadasdy Ferencnek, őnagyságának, sommánkat fölhordottuk, soha bizony minket őnagysága nem hurcolt, ha valami módon nálunk megkésett volna is, sőt még hagyott napot sem hagyott, hogy ekkorra fölvigyük. Hanem mikor fölvihettük, jó szívvel fölvittük őnagyságának. Sőt azon kivül soha őnagysága minket vasba nem vert, nem is tartott ugy, mint török rabjait. Ezeket jól értvén. Kegyelmes Urunk, tudom, hogy nincsen is elfelejtvén Uraságodnál, hogy ennek az mi nyomorult falunknak kicsoda volt legyen prédálója és pusztétója; megértette Uraságod minap odavitt levelünkből. Azért minthogy Kegyelmes Urunk őfelsége hatalmával, parancsolatjával ezt az elpusztult falut megszállattatta velünk, mi is császár urunknak őfelségének alázatos fejehajtott jobbágyi, mind az őfelsége edictumának, parancsolatjának engedtünk, mig élünk, engedünk is; s mind az Uraságod biztató szavainak megfogadói vottunk: im az elpusztult falut megszállottuk 4 . Hlyen okon, hogy mi soha Pető uramnak jobbágyi nem leszünk, hanem leszünk őfelségéje, császár urunké, az Uraságod gondviselésébül. Uraságodat kérjük az nagy Istennek nevéjért mind írásunkkal, s mind penig falunkbeli
