Szili Ferenc: A hatalom és az erőszak természetrajza a XVIII-XIX. századi somogyi panaszlevelek tükrében - Somogyi Almanach 54. (Kaposvár, 1997)

I. EGYÉNI ÉS CSALÁDI SÉRELMEK

Borda Tamás árva, panasza gyámatyja ellen 1827. Szombathelyen Április 10-kor 1827. Esztendőben Csudálkozni fog nem kétlem a Tettes Kiküldöttség, hogy én Szombathelyről mint Tanuló Deák küldöm ki nyillatkoztatásomat holott tavai Katonának lenni szándékoztam, de mihez is kaptam volna el hagyatott árva szerentsétlen sorsomban, szülőim el haltának, atyámfiai elégtelennek voltak egy hatalmassabb ellen vedleni boldogtalan ügyömet, szenvedtem tehát egy föl fuvalkodott Tutor és Sógor kegyetlenségében, honnéd menekedni, tsak a Katonaság által rémé lie ttem, nem is lehetett nékie más kinézése, és czélja a hányásának, mint hogy én durván és ostobán föl nevelkedvén el rablott jussaimat, vissza kivánni és tulajdonomat védelmezni egykor ellene ne tudjam, vagy el korheledvén portiomat nékie el harátsoljam, de éppen az utolsó pontban jött az Isteni Gondviselés hozván segétségemre Miskey Ignátz kedves Sógoromat ki látván a' rongybul félig mezzételen testemet, a' koldusnál alább való talp és fej nélkül való sarumat, képemen a halován étlenség és kegyetlen Tutorom mustuha kezeinek kék, és vérrel futott heleit meg szánt és Töle ellenére is el hozott, - Vérzik a szivem meg gondolván mely örömmel sietett más fiatal vissza szülötte kedves Honnjában, és nékem Idegen Emberek és vidégnek kelletik lenni menedékem Helének, és nem is kivánkozom vissza Pamukra hol minden rój tök, fohászkodásaimnak, minden bokor le folyt könnyeimnek szerentsétlen Tanuja: nem akarom, de üdöm sints el számlálni azon számos eseteket, mellyekben Testem minden részeinek kéméilése nélkül mind a barmot fáradtig vert, sött nékie, (:tudván magánál is a nevelés hibáját:) meg botsájtok, ha nem az utolsó esetért, melyben hogy nála lévő szoba Leányának kedvire és parantsolatjára valamit meg nem tettem, uttyával haza jővén egy nagy tzelökével tovább két óránál vert, utóbb hajamnál fogva földhöz sújtott hasamon, végre a nyakamon tipródott és én el ájulván kezei között mái napig sem tudom ki volt szabadétto angyalom, de arra még emlékezem, hogy fél holtan lévén a földön valaki azt kiáltotta Jézus Mária meg holt - hat halion, azt akarom felelte eö és a nyakamra tiprott, ekkor tsak egy kitsin héjjá volt hogy dühösségének áldozattya nem lettem, és ezért egykor adandó számadásáért az Isten ítélő széke elejben Idézem: - Igaz ugyan hogy Kováts Gábor sógorom egykor tőlem kérdete ha véla el menni, s - nála maradni kedven nem volna -e? de én rettegvén Tutorom meg bántásátul életem veszedelmével sem bátorkodtam volna annak kinél én nagyobb Urat és Parantsolot nem esmértem, ellene mondani, se én azt mint Gyermek nem tudhattam, hogy valaki attul engem el vehet, sött azt véltem, hogy ö a Világnak sorsot osztogat,