Szili Ferenc: A hatalom és az erőszak természetrajza a XVIII-XIX. századi somogyi panaszlevelek tükrében - Somogyi Almanach 54. (Kaposvár, 1997)
III. BŰNTÉNYEK, RABLÁSOK, FOSZTOGATÁSOK
maradott, hogy Nagy Jósi a mészárszékbül alattomossan hust hordván, miképp lehett az, hogy a' véle menő Strázsa hajdú az ö tilalmas hus hordását nem gátolta - maga Nagy Jósi rab fejtette meg az egész kérdést, elöl adván, hogy a' Nemes raboknak hus pénzét, a' kiknek hust hozatni szabadságokban volt, a' késérö Hajdúnak tudta nélkül, mindenkor ö vette kézihez, az alatt a 'szin alatt tehát, mintha aztis a' Nemes rabokna vinné, hozott a' Sententiás, más egyébb rabok számára is annyit, a' mennyire pénzt adtak néki. A hus főzéshez, húsra való pénz de Fazékis kívántatván Nagy Mihály Eskütt Urat közülünk ki küldöttük, hogy valamint a' rabok közt található pénz eránt, úgy a' fazekak, s' más edények erántis, visgálatot magába a' Tömlöczbe vitessen végbe; Ifjabb Böröcznek szűrébe varva.2.f Bancó czédula találtatott, mellyet ide zárva be nyújtunk, több apró Poharak találtattak, mellyekben zsirt tartottak a' tisztaság miatt, s' két nagyobb fazék egyik herbatésnek állíttatott lenni, másik pedig különös a' sidó raboké, találtatott még egy kissebb szerű Tál is, ezek eránt méltóztasson a' Tettes Törvény Szék kegyessen rendölést tenni, ha a' kissebb Poharak a tisztaság tekéntetéböl, mint zsirt tartók, a' nagyobbak pedig el törvén szintén mint ollyanok visza adattathatnak e? egyébb eránt. Ezen alázatos Jelentésünkbül méltóztatik a' Tettes Törvény Szék látni, hogy a' Tömlöcz körül lett kevesebb vigyázat miatt, csökéllebb környül állásokbul, a' nem régiben történt erös tilalmak utánis, meg történt, hogy alattomossan hus hordatott be, hogy konyhasóknak Pásztor rabok rendeltetvén, ezek által a' tilalom meg szegedtetett, és a' Nemes Vármegyének abbéli czélzása hogy a' rabok sanyarú élete miatt a' rosztul magokat ójni megtanulhasssák különössen azok között, kik Pintér Csicsának társoságában voltak, egy részben semmibe se ment:Mellynél fogva bátorkodik a kiküldöttség alázatossan vélekedni, hogy mivel az láczotnék, hogy a' rend a mondottaknál fogva még most sincs szoros egyenességbe, méltóztatna a' Tettes Törvény Szék ezen panaszt és visgálatot a' Tettes Nemes Vármegye Köz gyülekezetére által tetetni, azon okbul különössen, hogy a Nemes Vármegye czélzásának érdemében ugyan azon Tettes Gyülekezet még egy föbb vigyázórul /:Controleriárul:/ gondoskodhasson és a' képpen a' kivánt czél, valahára el érettethessen. Költ Kaposváron Febr: 23 to 827. Tallián György mint exmiss, Tábla Biró, és Elölülő, Siklósy Jósef FöSzBiró, Svastits Istvány AlSzBiró, Nagy Mihály Eskütt