Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)
A nemzetiségi falvak lakosságának további migrációja. A gazdasági-társadalmi mobilizáció néhány vonása a 18. század második felében - Nemzetiségi népesség a hatvanas években
összeíró a tübbi szláv névtől megkülönböztetésül „R" vagy „Ra" jelzést használt (Ra — Rasciani). Tótújfalunak három és fél évtized alatt jelentősen megerősödött horvát, sokác és néhány szerb bevándorló révén a „délszláv" jellege. Az egyetlen Bunevac (Bunyevác) családot kivéve, valamennyien a negyvenes évek végén telepedtek le a helységben. A húszas években megismert családok, akikről korábbi regisztrálásukkor jeleztük, hogy szlavóniai horvát településekről érkeztek és telepítették le őket Tótújfaluban, többségükben nem találhatók az 1760-as években a forrásainkban, továbbvándoroltak, bár tüzetes kereséssel sem leltük nyomaikat a szomszédos területek összeírásai alkalmával készült adóügyi iratokban. Ilyenkor két esetre kell gondolnunk, vagy visszavándoroltak oda, ahonnan jöttek: Szlavóniába. Horvátországba, vagy a szomszédos megyébe, elsősorban Baranyába költöztek. Ugyanis a migráció változatlanul tartott tovább több településnél is bizonyíthatóan. Tótújfalu mindenképpen ezekhez a somogyi falvakhoz tartozott. Virovacz Philipus „ex Croatica", Blasius Jakovec „ex Croatia", Nicol. Siborra „ex Dalmatia", azaz a vend vidékről érkeztek. Ivan Muszravac, Georg. Sebő, Blasius Kolar „ex Croatica" jelzéssel utalva szerepeltek az adóösszeírásban. Két zsellér, Mih. Hamigya és Mati Lerics bácskai szerb volt, Pctar Tomosics szigeti kiszolgált szerb katona. A magyarok 1769-ben az egyház szolgája Harangozó Simon és a „molitor" Molnár György voltak." 0 Lakócsa horvát-magyar falu. Az állandó be- és kivándorlás következtétében, r710-1760 közötti vizsgálataink fényében, látható, hogy a horvát lakosság szinte teljesen kicserélődött. Kontinuus családok elvétve akadtak itt. 2 ' Drávakercsztúr többségében horvát népességből állt. 1761-ben, valamint 1768. évi úrbéri iratok szerint régi bosnyák családok magas szintű állattartásra marha, juh, disznó) rendezkedtek be. Ezek: Berlobaskics, Bonjak, Maries, llalasics. Drávaszentmárton népes horvát-magyar populációval a legerősebb gazdaságilag e régióban. Negyven zsellérháztartást vizsgálva a családnevek alapján, a korábban megismert kép tárul ki. A falut mindig is a pontosan ötven százalékos nemzetiségi arány jellemezte. Rendkívül kicsi belsőség és legelő tartozott hozzájuk, az ártéri területen annak megfelelő állattartás volt a döntő tényező gazdálkodásukban. Százhúsz sertést írtak össze a családok kezén, ami a vele egy régióban lévő falvakkal összehasonlítva, az azoknál látható állatállomány hatszorosa. Révfalu 1767, 1770-ben teljesen horvát népességű falu, egyetlen magyar zsellért találunk, aki az állatok őrzője volt, s mint másutt is, foglalkozásának megfelelően a Csordás Gyurka nevet viselte. A falu horvát lakossága évtizedek óta nem változott. Sztára magyar-horvát község. Nyolc magyar és hat horvát háztartást jegyeztek fel forrásaink. A horvátok zsellérek, s a többi árterület! gazdálkodással jellemezhető horvát, magyar, később német népességű falukhoz hasonlóan, nagyszámú nagy- és kisállattal rendelkeztek. A sertéstartás Drávaszentmárton hoz hasonlóan kiemelkedő nagyságrendet mutat, 1770-ben annál is jelentősebb arányokat. A tizennégy család kezén százhatvan sertés volt, amelyeket az ártéri erdőben tartottak.
