Dobai András: Somogy Vármegye politikai igazgatása az önkényuralom korában - Somogyi Almanach 50-51. (Kaposvár, 1989)

VII. A Schmerling-provizórium korszaka (1861. nov. 5 —1865. dec. 10.)

nem mozdíthatók, ezért az ilyen hivatalnokokat tanácsos még a rendelet életbelépése előtt „szép szerével" lemondásra bírni, illetve a velük kapcsolatos kifogásokat a helytartóságnak bejelenti. Magánál a rendeletnél — úgy vélem — sokkal érdekesebb Mércy főispán válasza, amely tükrözi azokat a módszereket, amelyekkel a főispán kézben tartotta beosztottait. Mérey nem tartja célszerűnek, különösen most. amikor „a kormány crélyénck kifejtésérc a legnagyobb szükség van". hogy a tisztviselőknek tudomására jusson, hogy csak hosszadalmas eljárás után boocsáthatók cl. „Végtelen sok morális erő fekszik azon félelemben, ha a tisztviselő tudja, hogy felette álló főnökétől függ egyéni existentiája s ha tudja, hogy ennek feltétlenül engedelmeskedni tartozik." Legjobb, ha a tisztviselő tudatában van annak, hogy a megye főispánja őt hivatalából „nyomban, minden hosszú fegyelmi vizsgálat clmellőzésével" elbocsáthatja. Más megyékhez hasonlóan Somogyban is vannak olyanok „kikre nézve felette üdvös, ha a Damokles kard fejők felett csügg". Az elmúlt tizenkét év tapasztalata megmutatta — fejtegeti tovább Mérey —. hogy mennyire képes a rossz tisztviselő az uralkodó legjobb szándékát is visszájára fordítani, s a kormány hitelét aláásni. A Mérey által javasolt megoldás: a rendelkezés bevezetését el kell halasztani addig, míg „a törvényes rend" az országban helyre nem állt. Végezetül a főispán megjegyzi, hogy Somogyban olyan tisztviselők, akik „lemondásra felszólítandók volnának" nincsenek. Ehhez hozzátehetjük, hogy nem is lehettek, hiszen a Bach-korszakban tanúsított magatartásukkal érdemelték ki Mércy bizalmát. A provizórium idején a vármegyei tisztiszék végezte az igazgatás teendőit, amely 1862. január 7-én tartotta első ülését.

321 Ezen Mérey beköszöntő beszédében sajnálatos eseménynek nevezte az addigi tisztikar lemondását. A lemondás okát nem tartotta szükségesnek bővebben kifejteni, és azt a meggyőződését hangoztatta, hogy minden bizonnyal talál „hazánk és megyénk megmentésére friss és ép erőt Somogynak termékeny és buja földjében". A provizórium időszakában szervezett tisztiszéket nem azonosíthatjuk sem az ősi alkotmányos megyegyűlésekkcl. sem pedig bizottmányi gyűléssel. A különbségre maga a főispán mutatott rá: a megyéhez érkező felsőbb rendeleteket és hivatalos iratokat vitatni nem lehet, hanem a tisztviselők „a köteles engedelmesség érzetétől áthatva" a főispán utasítása szellemében járnak el. s a feladat teljesítéséről az időnként összehívandó tisztiszéknek számolnak be. Ez a nyilvánosság biztosítékul szolgál, s alkalmat nyújt a közönségnek, hogy minden kérdésről tudomást szerezzen, a tisztviselőket pedig minden gyanúsítástól megóvja. Az első tisztiszéki ülésen fogalmazta meg Mérey azt is. hogy mi a feladata a tisztviselői karnak „a jelen válságos helyzetben?" „A kormány iránt megtágult engedelmességnek a helyreállítása", csak ennek a feladatnak a sikeres megoldásától függ hazánk és a birodalom jövője „melynek tagjai lenni csak vesztünkre szűnhetünk meg". 1862 tavaszán kísérelte meg a főispán a megyei tisztviselők szűk körére alapozott tisztiszék kiszélesítését és a nyilvános tisztiszéki ülések bevezetését. Az első nyilvános tisztiszék munkájában „2 pap, 4 ügyvéd, 8 kaposvári polgár. 5 községi jegyző, 11 községi bíró, több megyei lakos és 59 megyei és járási tisztviselő vett részt",

332 Az 1862 május 5-én tartott ülésen számolt be Mérey az eltelt négy hónap munkájáról: Tevékenységük kezdetén a tisztviselőknek két