Dobai András: Somogy Vármegye politikai igazgatása az önkényuralom korában - Somogyi Almanach 50-51. (Kaposvár, 1989)

III. Somogy a világosi fegyverletétel után — az ostromállapot évei (1849. szept.-1854. máj.) - 6. Vegyes intézkedések

nincs adatunk, vagy pedig a szórványos összejöveteleken politikai biztos jelenlétet kívánta meg a Soproni katonai parancsnokság.

180 Összhangban volt ez azzal a képpel, amelyet Mocsáry Lajos fcstettt az ország állapotáról: „... mióta a politicai tér munkássága megszűnt, nincs többé egyesülési pont; minden ember visszavonult családi körébe..."

181 Somogyban is csak az ötvenes évek dereka táján kezdett némi társadalmi élet kifejlődni. A vármegyei gazdasági egyesületben találkoztak mindazok, akik nem léptek az önkényuralom szolgálatába, de akik távol tartották magukat a forradalmi mozgalomtól is. Roboz István a Pesti Napló somogyi munkatársa fogalmazta meg ennek az egyesületnek a jelentőségét: „A gazdasági gyűlések toasztjaiban toborzottunk egyéneket, s hogy a gyülekezés szemet ne szúrjon, kiállítottuk ekéinket, juhainkat. bor. búza s marháinkat, s midőn együtt voltunk, szembenéztünk, s a szemek, a tekintet beszéltek olyan nyelven, olyan dolgokat, melyeket mindenki megértett, de egy idegen sem bírt felfogni. A delej, az egy akarat hatalmának sohasem volt nagyobb ereje, mint ez időben..."

182 A vármegyei gazdasági gyűlések lelke Jankovich László. Verőce megye egykori főispánja volt. aki 1848 után Szőlősgyörökön telepedett le. (pályájának ismertetésére a későbbiek során még visszatérünk) „Köréje csoportosultak, akik a hazaszeretetet megőrizték, a lelkesedést elaludni nem engedték, a közszellemet fenntartották a legnehezebb napokban..."

18j A Bach-korszak első éveitől kezdve szigorúan ellenőrizték mindazokat, akik lakhelyüktől távolabbra utaztak, vagy akiket munkavégzésük idegenbe szólított.

184 Tekintettel arra. hogy a személyazonosság igazolására szolgáló okmánnyal a lakosság nem rendelkezett, rendelet szabályozta, hogy érvényes útlevéllel kell rendelkeznie annak, aki lakhelyét elhagyni szándékozik: „Czélja pedig az útlevél-vizsgálatnak az. hogy: a' gonosztettek akadályoztassanak az által is. hogy a magokat rosszba szánt emberek széltére ne barangolhassanak..."

18:1 Minden esetben útlevéllel kellett rendelkezniük a szabadságra utazó, illetve leszerelt katonáknak, vásári árusoknak. így a korabeli útlevél egyben a személyazonosság igazolására is szolgált. Cigányoknak csak úgy adtak útlevelet, ha kimutatták-, hogy mesterségükről vagy kereskedésükről járandó adót megfizették.

186 Az 1857. február 9-én kibocsátott császári rendelet

187 egységesen szabályozta az utazások feltételeit. Eszerint „belföldieknek bclföldöni utazások végett útlevélre ... nincs szükségük". Ehelyett ún. „igazolási jegyekkel" kötelesek magukat ellátni, amelyeket a szolgabírói hivatalok állítottak ki egyéves időtartamra. A külföldre történő utazásokra vonatkozóan a rendelet kimondta, hogy „...a belföldieknek szabályszerűen kiadott útlevélre van szükségük...", amelynek kiadására a külügyminisztérium, a helytartósági osztály vezetője illetve kivételes esetben a megyefőnök jogosult. Ez utóbbi csak megyéjében lakóknak adhat ki útlevelet sürgős esetben, haladéktalanul köteles azonban erről jelentést tenni a helytartóságok vezetőjének. Tény. hogy az 1857-es rendelet igyekezett kiszűrni és mozgásukban korlátozni a gyanús elemeket, hatóságilag kiállított okmánnyal ellátni a külföldre utazókat, ennek ellenére az egész korszakot végigkíséri a gyenge lábon álló közbiztonság miatti panaszok hosszú sora.