Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár 1820-1853 - Somogyi Almanach 43-44. (Kaposvár, 1987)
V. Az illegális felszabadító mozgalom évei
reitől és ha a most kiment egyén neki hiteles határidőt nem hoz, maga is megszökik", — írta Gál József. A levélnek van egy érdekes része, amelyből kitűnt, hogy Noszlopynak és Gálnak is, az ország elhagyása megfordult a fejében. Gál felkereste Noszlopy élettársát Szemere Erzsébetet, aki helyeselte a tervet. „Ö semmi esetbe nem jöhet tavaszig, mert sem gyermekét, sem birtokát elveszteni nem akarja, de még útlevelet sem kaphat." Noszlopyhoz írt sorokból kiolvasható, hogy Erzsébet is lélekben mélyponton volt. Gál Noszlopyt valósággal zsarolta, és ő volt ekkor legjobban az erőszakos pénzszerzés mellett. Noszlopynak azt ígérte, ha velük marad, akkor a „bevégzett munka után, megszervezi Erzsébettel a találkozást". Szemere Erzsébet pedig nem hitt a pénzszerzésben. Értesítette Noszlopyt Gál még, hogy Nagy József szerencsésen megszökött. A levélből kitűnt, hogy Noszlopy Brüsszelbe akart emigrálni. Gál közben a Tolna megyében rejtőző Noszlopyt továbbra is zsarolta: „Tervünkhöz ragaszkodom, s hiszem te sem fogsz visszalépni, azért én számodra a kellékeket vagy előre leküldöm, vagy magammal viendem, de előbb fel ne jöjj, mert úgy lehet, hogy többé nem fogunk találkozni."'' 1 Noszlopyt a végső kényszer meggyőzte az akcióról, bár abban nem vett részt. Viszont Gál az utolsó pillanatban megijedt és visszalépett. Gál izgága, jellemgyenge férfi volt. Letartóztatása után valamennyi harcostársára csúnyán vallott. így elkerülte az akasztófát. Mivel „tekintetbe vették őszinte, részletes és megbánó vallomását", 1853. augusztus 11-én húsz évi vasban eltöltendő várfogságra ítélték. 78 Noszlopy, amikor megtudta, hogy élettársát Szemere Erzsébetet letartóztatták október 21-én, később megkísérelte a kiszabadítását. Ehhez azonban sok pénzre lett volna szüksége. November elején édesanyjának és nővéreinek írt levele. — mivel elfogatásakor nála találták, — életének utolsó magánlevele. Kivonatosan, német nyelven maradt meg a bécsi levéltárban: 70 A levél tartalma Noszlopy gondolkodására, politikai elképzeléseire és magánéletére vonatkozott: „Körülbelül egy éve, hogy nem kaptatok rólam hírt. Kínos, hogy három éve el vagyok szakítva tőletek, s mint menekült élek, mert a szent igazságot védelmeztem. Egy jobb jövő reménye tart fönn engem, és a külföldi változásokra vonatkozó hit. 1851 augusztusának vége felé szerelmi viszonyra léptem egy nővel, ő az én sorsom leghívebb társa. Férje elvált tőle. Szerelmünknek gyümölcse lett, ez év július 11-én fiút szült, Lajost. Ezt az asszonyt elfogták a tigrisek, az Újépületbe hurcolták, pusztán a gyanú miatt. A kétszeri házkutatásnál semmit sem találtak nála. Igen, puszta gyanú miatt, ami itt nagyon gyakori. Mivel én semmit sem tudok tenni, mások dolgoznak kiszabadításán. Gyermekünket egy idegen családra bíztuk. A házikisasszony szereti a gyermeket. Hogy mi az oka ennek a bebörtönzésnek, azt ennek a levélnek az átadója szóban megmondja Nektek, aki titkaimba beavatott. Ennek a szenvedő Erzsébetnek 2 megyében 7000 forintnyi tőkéje van, ékszere 5000 forint értékű. Teljes vagyona 50—60 ezer arany. Unokahuga Szemere miniszternek, Szemere (Csepcsányi) Erzsébetnek hívják. Azt üzente nekem a börtönből, hogy kiszabadítására