Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Népművészet és költészet. A népi kultúra Takáts Gyula verseiben

NÉPMŰVÉSZET ÉS KÖLTÉSZET — A népi kultúra Takáts Gyula verseiben — Elképzelek egy könyvet, ahogy kihajtom, az egyik oldalon színes fotográfiák helyezkednek el: népművészeti tárgyak, népi hímzések, varrottasok, pásztorfaragások fényképei (hasonlóak Rácz István finn-ugor népművészeti felvételeihez) ; a másik oldalon költemények : Takáts Gyula versei. Nem fotográfiák és hozzájuk készült verses szövegek, nem is költemények és színes illusztrációk, hanem valaminő egységes alkotás, amely költő és fotóművész közös érdeklődéséből születik s közös vállalkozásának ad látható alakot. (Takáts Gyula esetében nem lenne meglepő egy ilyen közös vállalkozás: emlékezzünk az 1955-ben Pécsen megjelent Vízitükör című kötetre, amely az ő verseinek és Egry József rajzainak „kettős tükrében" mutatta be a Balatont.) Elképzelek tehát egy könyvet, amelyet elképzelni különben sem nehéz: csak azokra a Takáts Gyula-versekre kell gondolnom, amelyekben sorra jelenik meg a népi élet és a népművészet, sajnos, mind jobban fogyatkozó tárgyi anyaga. A népi kultúrának igen nagy szerepe van a kaposvári költő világában. E népi kultúra tárgyi emlékei között töltötte gyerekkorát, a családi otthonban jól megfértek a latin klasszikusok és a reformkori irodalmi zsebkönyvek társaságában a varrottasok, a mázas kancsók és a pásztorfaragások, s az idők haladtával ő maga is számos népművészeti tárgyat gyűjtött össze. Mint történelem-földrajz szakos tanár, aki somogyi szülőföldjének táji sajátosságairól írta doktori értekezését, s mint kaposvári múzeumigazgató, aki mindig nagy szeretettel foglalkozott a dunántúli népművészet emlékeinek gyűjtésével és feldolgozásával, évtizedeken keresztül élt a népi hímzések, faragások, fazekaskészítmények és üvegmunkák között. „A Balaton és Dráva közti rengetegből és pusztákról — írja kedves tárgyairól adván képet — már réges-rég írószobámba, könyveim közé kerültek olyan »neprajzi« tárgyak is, amelyek ma másoknak csak a lakást díszítő divatot jelentik. Nekem beszédes, szívemhez nőtt társak ezek a bizsókkal, bicskával készült kanász-, juhász-, egyszóval a pásztorművészek alkotásai. Történetek, élethelyzetek élő és lelkes darabjai és elbeszélői e tárgyak; egy ősi szellemi hagyaték megjelenítői. Azt is mondhatnám, hogy rusztikus módon betyármozaikok, táblaképdarabok vagy pásztorikonok ezek a nemcsak szép, de hasznos tárgyak." Igen, Takáts Gyula részben a somogyi és balatonfelvidéki népművészetnek ezekkel az alkotásaival és emlékeivel varázsolta emberi otthonná a maga kaposvári vagy becehegyi környezetét. E szép és hasznos tárgyaknak a képe vagy emléke rendre megjelenik verseiben is. Spanyolozott tükrös balladája című költeményében valósággal népballadává költi át a pásztorfaragáson látott ábrát. A spanyolviaszkkal fényesre lakkozott állókép mozgalmas, sőt drámai jelenetté alakul át: „Elfogták mégis Nád Jancsit. ' Befogták zöld sárkányait (...) — Milyen golyó? — Talán a nap! — / Mint ágyú, az találta el. / Lehullt a vargá-