Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Népművészet és költészet. A népi kultúra Takáts Gyula verseiben

nya-kalap. / Mocsárba karcolt fegyvere. / Viszik az új vízház fele. / Húzzák, akár az új csatorna. / Nem magát . . . Csak tetemit.. . / Fölötte csákó tolla. / Vigadhat már a káplár / a pandur-jelző fánál .. ." Pali temető című kis költeménye ismét a pásztorkarcok és -faragások közismert tárgyát jeleníti meg: „zöld lagunán énekel a hold / s vízén az átlőtt szívek bánatát / agancs-fészekben szarvas viszi át... / Hozzá, aki e kis halom tövén / késsel és pisztollyal övén / pihen és sírján virág is akad, / míg ki nem irtják a szívet, / a fákat és madarakat." Máskor a népművészeti tárgy poétikai mintává válik, a költő életképet rajzol, s ennek az életképnek a stílusa a népi ábrázolások üde és naiv kifejezésmódját idézi fel. Pásztorkarc, lopótökre című versére gondolok : „A kürtök meg, mint éhes rézkígyók, / már átfontak három legényt. ' Arcukba préselik a vért. / Szemük dagad .. . Egyik még állja ... Az fújja, fújja három éve, / s arannyá lett a hegy az ő kezébe!" Lehet a népművészeti tárgy találó költői hasonlat anyaga is. A Pincei látomás című lírai idill az aprólékos gonddal borosüvegbe épített kálváriát veszi hasonlatnak, hogy érzékeltesse a hajnali ébredés „valóságfeletti" látomását: Mint pásztorok kálváriája, építve bűvészmódra egy hétdecis borosüvegbe, ily feszes keretből tágult, dérpillás, ébredő világból, mit eddig nem láttam soha: a hajnal temploma . . . Két pásztor zöldszínű süvegbe tartotta napját fénylő révületbe. És jöttek mind : a hattyú gyászruhák, oly arcok, mint a csont, s kik Vénusz-sarkontyúkkal léptek, a piroslábú vőlegények, s mögöttük hajnali szüzek . . . S e furcsa áhítatba a pásztor férjhez adta ép azt, akinek mellét sugárzó tenyerembe véve becéztem lila fényességbe . . . E versekbe idézett népművészeti tárgyak — a pásztorfaragások, a lopótökre karcolt életképek, az üvegbe zsúfolt kálváriák — nem egyszerűen a vers tárgyát, hanem, mondhatnám, „poétikai lényegét" alkotják. A költő nem verses illusztrációt készít a művészi tárgyhoz, hanem a művészi tárgy stílustulajdonságait alakítja át költői stílussá: a látható és fogható tárgyat lényegíti át költői tárggyá, szavakba, nyelvi formákba transzponálva a képzőművészeti formát, ennek a formának a sajátos művészeti üzenetét. Mind az eredeti népművészeti tárgy, mind Takáts Gyula verse szuverén művészi alkotás, esztétikai értékük az alkotó tevékenység más-más létezési módjában érvényesül. A költészet különben gyakran választ művé-