Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

A harmadik nemzedék indulása

ség foglalta el. Az előadás, a nyelv, a stílus költőisége, amely Takáts Gyula tájverseinek és életképeinek egyszerre valószerű és tündéri költői világára utal. A regénnyel nagyjából egyidejű Hazám, világom, hazám, Aesculap, Fakutyán, fényben és Angyali követ című versekre gondolok. Ezek a versek tisztán metszett, olykor álomszerű képekben mutatták be a dunántúli tájat és természetet. Hasonló költészettel írja le az erdős tájat, a tavaszi vizek világát vagy a szőlőhegyek bukolikus életét a Polgárjelöltek is. Hadd idézzem most csupán a zápor után éledező erdő ábrázolását, egyikét a regény költői természetleírásainak: „Reggelre aztán olyan fekete volt minden fatörzs, mintha nem is eső, de tűz kormozta volna be. A levelek a zápor után megsötétedtek, mint a mély zománc. Kék volt az ég, de hideg és mély ragyogású. Aki tegnap kint volt, és látta az éktelen tömeg vizet, az tudja csak elképzelni, hogy milyen rettentő nagyok lehetnek az erdők kútjai. Már alig szivárgott a víz. Beitta mind az erdő." Ezekben a természeti képekben ölt testet a költő szemlélete és képzelete. Egyszersmind ezek a költői képek ellensúlyozzák a groteszk történetet, a cselekmény alakításában és a szereplők rajzában érvényesülő iróniát. Általuk Lesz Takáts Gyula regénye — minden társadalomkritikai indulata ellenére — a harmóniát kereső ember műve. A költő vallomása, aki végül is a természetben, az erdők és vizek közelében találta meg a biztos rendet, a szép harmóniát. (1979)