Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)
A harmadik nemzedék indulása
A HARMADIK NEMZEDÉK INDULÁSA* Az írók mindig tisztelik a leírott szót, meg szokták őrizni kézirataikat, sőt mások kéziratait, leveleit. Takáts Gyula kaposvári dolgozószobája is őriz egy ilyen gyűjteményt: költőtársak, költőbarátok leveleit. E költők többnyire a húszadik századi magyar líra harmadik nemzedékét képviselik, ennek a nemzedéknek a sorában lépett fel a levelek címzettje is. A gyűjtemény, amelyet most közread, irodalomtörténeti dokumentum: Radnóti Miklós, Weöres Sándor, Vas István, Rónay György, Jékely Zoltán, Képes Géza, Kálnoky László és mások levelei követik egymást. Általában a harmincas évekből valók ezek a levelek, a harmadik költőnemzedék indulásáról és szellemi tájékozódásáról számolnak be. Bemutatják a helykeresés küzdelmeit, az irodalmi nyilvánosságért folytatott, bizony nem könynyű, harcokat, megrajzolják a harmincas évek fiatal költőinek törekvéseit. De részlegesen képet adnak a felszabadulást követő esztendők irodalmi életéről, a magyar írótársadalom akkori nagyralátó terveiről is. Irodalomtörténeti dokumentumok, személyes tanúvallomások ezek a levelek: az élő magyar irodalom egyik kiváló költőnemzedékének belső történetét követik nyomon. Az irodalomtörténetírás általában a modern magyar költészet három nemzedékét szokta megkülönböztetni abban a nagyobb irodalomtörténeti korszakban, amelynek kezdetét a Nyugat körül kibontakozó „irodalmi forradalom" s végét a felszabadulást követő kulturális átalakulás jelöli meg. A nemzedék fogalma természetesen nem csupán korosztályt jelent, ennél jóval többet: szellemi közösséget, amely az élmények, tapasztalatok hasonlóságára épül és hasonló művészi törekvésekhez vezet. A modern magyar költészet első nemzedéke — Ady Endre, Babits Mihály, Kosztolányi Dezső, Tóth Árpád, Juhász Gyula, Kaffka Margit és Füst Milán — vívta meg az „irodalmi forradalom" küzdelmeit. Űj költői szemléletet és magatartást honosított meg, az egyéniség feltétlen jogát hirdette, minden tapasztalatot és felismerést az egyéniségen szűrt át. Éppen ezért a költői nyelv erősen személyes változatait alakította ki, a változatoknak azt a széles színképét, amelyben a szecesszió és az impresszionizmus, a szimbolizmus és az intellektuális tárgyszerűség egyaránt helyet kapott. A második költőnemzedéknek — József Attilának, Illyés Gyulának, Szabó Lőrincnek, Erdélyi Józsefnek, Sárközi Györgynek, Fodor Józsefnek és másoknak — a forradalmak veresége, a történelmi Magvarország bukása után kellett tájékozódniuk. E nemzedék az avantgárdé irányzatok átmeneti hatása után, egy korszerű költői realizmusban, az ábrázoló-leíró kifejezésmódban, a racionalista gondolkodásban találta meg önmagát. Heves közéleti érdeklődés, nemegyszer forradalmi szenvedély hatotta át munkásságát, az egyéniség kultuszát közösségi vonzalommal, sőt öntudatos politikai elkötelezettséggel váltotta fel. Vagy ellenkezőleg, gyanakvással tekintett mind az egyénre, mind a közösségre, s a személyiség elfogu* Utószó Takáts Gyula levelezésének gyűjteményéhez
