Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Való és ábránd. A Polgárjelöltek című regényről

cázza magát. „így él a város előkelőbb része. Mezőkről, erdőkről és patakokról mesélnek. Messzi falvakat és rég holt családokat emlegetnek. (...) Reggel 'és este valami örökségről vagy szerencsés sorsjegyről álmodoznak. Esztendők óta tudja mindegyik, hogy melyik lesz az a birtok, amelyet megvesznek aztán. Hogy miből élnek, legtöbbnél nehéz megmondani, mert ők véletlen élnek itt." A „polgárok", az iparosok és kereskedők? ök is vadásznak, horgásznak, szőlőbirtokosnak tudják magukat. A megyei urak szokásait utánozzák, asztaltársaságokat alapítanak, cigányos mulatságokat rendeznék, „mezőjárók" lesznek, énekes madarakat nevelnek, legényes gesztusokkal hajtják a lovakat, elcsábítják a szépasszonyokat. E kisvárosi világ sorra különcöket teremt. Ilyen különc a főhős: Sámson Felicián, továbbá a hegyek bolond doktora: Ferdinánd s az erdőben élő parasztember: Magányos Mihály. A különc elbeszélő irodalmunk hagyományos emberalakjai közül való. Jókai, Kemény, Mikszáth és Krúdy műveiből egész magyar panoptikumot lehetne összeállítani, de bőven megtalálható a különc Móricz, Babits, Kosztolányi és Németh László regényeiben is. (Nemcsak hazai jellegzetesség, az orosz, lengyel, szlovák, román, általában a kelet-európai irodalmakban is igen gyakori.) Lukács György, aki elméleti igénnyel próbálta leírni a szépirodalomban tenyésző különcök természetrajzát, arra figyelmeztetett, hogy e furcsa figurák különös viselkedését nem pszichikai, hanem szociális motívumok alakítják ki. „A különc (.. .) emberi alkatának eltorzulásai, az értelem és az érzelmek közt való hasadás stb. — írja — mindig társadalmi okokban gyökerezik: egy bizonyosfajta társadalmilag és emberileg eltorzult alkalmazkodásban olyan helyzethez, amelyet az egyén, némi szubjektív jogosultsággal, szenvedélyesen visszautasít, de nem tud megváltoztatni, sőt még csak enyhíteni sem. A különcség: az egy és ugyanarra a helyzetre vonatkozó, lényegénél fogva összeegyeztethetetlen elutasítás és alkalmazkodás egyazon személyben való együttlétezésének eredője." Ilyen különcök Takáts Gyula hősei is: elutasítják a kisvárosi élet ellenszenves eszményeit és szokásait, mindazonáltal képtelenek igazán fellépni ellenük, s így részben alkalmazkodni kényszerülnek azokhoz a normákhoz, amelyeket megvetnek és elutasítanak. Innen ered az egyéniségükre jellemző skizofrénia, amely kezdetben inkább a társadalmi elhelyezkedés, a szerepvállalás övezetében érvényesül, ám később — a kudarcba fúló erőfeszítések hatására — megtámadja emberi személyiségüket is. Nem véletlen, hogy Ferdinánd doktor szokatlan tetteire az elmegyógyászati cédula ad menlevelet, s hogy Felicián végső útja az elmeosztályra vezet. Pedig Felicián a legrokonszenvesebb különc a regény csodabogarai közül. Tudós ember, kollégiumi tanár, egyedül ő tud a városban görögül. Árkádiái életet teremt magának a dunántúli tájban. „Görög mintára (. . .) élte napjait e becsületes dombok között, akadémiai ligetében. Háza félig villa, félig pedig borház volt." Klasszikus ideálok jegyében elégedetlenül szemléli a város sivár életét, nyugtalansága mindazonáltal őt is hamis ábrándokba, különcködő pótcselekvésekbe vezeti. Először a sporthorgászatot akarja fellendíteni, s egy nevetséges történet hőse, gyilkossággal végződő események elindítója lesz. Elfordul az emberektől, csalódik városboldogító terveiben, magányba vonul. A természetben keres vigasztalást, a her-