Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Való és ábránd. A Polgárjelöltek című regényről

cegi erdők mélyén csörgedező patakban szeretne pisztrángot telepíteni. Ám ez a terve is kudarcba fullad, meghasonlik utolsó barátaival, megszöktetik feleségét, s ő háborgó szívvel, elborult elmével kerül az intézeti ápoltak közé. A nagy álmok szertefoszlanak, a valóság megcsúfolja az ábrándokat. De mik is voltak ezek az álmok? Egy különc álmai. Ábránd és való ütközik össze a regény kisvilágában, s e két elv konfliktusának ábrázolása Takáts Gyula társadalomkritikai hajlamára utal. A Polgárjelöltek azt a vidéki polgárságot ítéli meg, amely képtelen betölteni a maga szerepét, képtelen elvégezni történelmi feladatait. Ahelyett, hogy fellendítené és korszerűsítené a város, a megye, az ország gazdasági, politikai és szellemi életét, idejét múlt ábrándok közé feledkezik, a régi urak szokásait majmolja, legfeljebb különc viselkedéssel próbál utat keresni a kisvárosi élet szűkös keretei közül. E kisvárosi polgárok tehetetlensége és készületlensége folytán marad fenn a rendi társadalom korszerűtlen épülete, konzerválódnak a feudális múlt eszményei és szokásai. Valójában nem polgárok, legfeljebb „polgárj el öltek" ezek a kisvárosi értelmiségiek, kereskedők és iparosok. „Igen — clvassuk —, mindezt a keretek és a kiért életformák hiánya teszi. . . Az élet, a terv és a szó úgy leng itt köztünk, akár a füst.. . Minden csak alakul és készülődik ezek között a rengeteg erdők és gazdag szántóföldek között... Minden alaktalan, mert nincs mit másolnia ... Se minta!... Se mérték! . .. Nézz körül! Város ez? .. . Polgárjelöltek ..." A magyar városi élet fejletlenségéről, a polgári fejlődés történelmi zavarairól olvasunk. Talán szokatlan ez a szigorú és határozott társadalombírálat annak, aki csak Takáts Gyula „árkádiai" költészetét ismeri. A köztudat szerint a költő bölcs harmóniával alakította ki a maga életrendjét, a természetben, a dunántúli tájban, a történelmi emlékek között keresett ihletet. Józan és derűs költői világot teremtett, amelyet látszólag nem rendítettek meg a közéleti gondok, a társadalmi lét ellentmondásai és küzdelmei. Nem egészen így történt: Takáts Gyula is mélyen élte át a magyar élet nagy szociális és erkölcsi konfliktusait. Erről tanúskodnak regényei és elbeszélései : a Vágják a berket, a Színház az „Ezüst Kancsó"-ban, a Kinek könnyebb?, erről árulkodnak a szülőfölddel foglalkozó írásai, és erről tesz vallomást számos költeménye, közöttük azok — a Magyarok, a Somogyi búcsú, az Utolsó pohár, az Országúton című versekre gondolok —, amelyek szinte a Polgár jel öltek születésével egyidőben vetettek számot az ország pusztulásával, súlyos bajaival. Közéjük tartozik a Való és ábránd című költemény is, amely a regényhez hasonló bíráló indulattal szól a vidéki élet fejlődési zavarairól, a nemzeti illúziók veszedelmes következményeiről. (Illyés Gyula híres versével: a Nem volt eléggel szokták egybevetni a soraiban kifejezésre jutó felelősségtudatot és önvizsgáló szigorúságot!) „Az öntudat kanászi volt. / Mit más bejárt, mi álmodtuk csupán. (. . .) Nem volt minékünk gyarmatunk. / Hazánk is alig, ámde vármegyénk / vagy hatvanhárom kiskirály / tündöklő hírét hordta szerteszét" — hangzik a költemény. A hazai polgárság hamis eszményeinek és téves magatartásának bírálatát tekintve Takáts Gyula munkája irodalmunk erős sodrású áramlatához tartozik. Azokhoz a regényekhez, amelyek a magyar polgárság készületlenségét, önállótlanságát, történelmi mulasztásait és „hamis tudatát"