Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Népművészet és költészet. A népi kultúra Takáts Gyula verseiben

nász (...) a kecs és a türelem / győzött az üvegen." Elmereng az ismeretlen parasztművész munkáján, s e merengő meditáció nyomán fogalmazza meg költői hivatástudatát: Nem tollal, késsel írta. Szívvel, boros palackba. S mintha lennék utódja vadkörtés Somogyba, szív, kedv és konok fegyelem, jó példák itt nekem. Ezért az asztalon csak egyre itt hagyom. Művének tiszta napja, tollam magasba csalja. A költő tolla a népművészetben alakot öltő tisztaság és mesterségbeli lelkiismeretesség példájára mozdul, van azonban valami, ami hasonló módon biztatásul szolgál, s ez Takáts Gyula eredendő tárgyszeretete: vonzódása a szép és hasznos tárgyakhoz. Aki a költő nyári becehegyi otthonába látogat, tanúja lehet e természetes emberi vonzalomnak, annak a megbecsülésnek, amelyet a házigazda érez a hasznos munkaeszközök iránt. Szobáját régi szőlőmíves szerszámok, rozsdafoltos vaseszközök díszítik, nagyrészüket ő maga ásta-kotorta ki a kövek közül, midőn művelhetővé tette a becei mészkősziklát, s mandulát, barackot és szőlőt ültetett. A szerszámokkal, a tárgyakkal — akár a gazdaemberek, a szőlőművesek — benső kapcsolatban áll, a kézre álló munkaeszközt őszintén becsüli, hogyne becsülné a népművészeti tárgyakat is, lévén többnyire ezek is munkaeszközök. Talán ezért vonzódik a tárgyakhoz, a konkrétumokhoz, általában a tárgyias kifejezéshez a költészetben is. A Nyugat „harmadik nemzedékét", amelyhez Takáts Gyula is tartozik, általában a gondolati érdeklődéssel, az elvonatkoztató módszerrel szokás jellemezni, s ennek a minősítésnek bizonyára nagyrészt igaza van. Takáts Gyula költészete mindazonáltal inkább tárgyias jellegű, a szép és hasznos tárgyak immanens költőiséget: a tárgyi világ elemi költészetét juttatja érvényre. Költészetének erősen érzéki és tapasztalati jelentése van, verseiben a tárgyak kapnak uralkodó szerepet. Ezzel az érdeklődésével és költői tulajdonságával a modern költészet egy igen fontos áramlatához csatlakozik. Rilke annak idején azt tanácsolta Franz Xaver Kappus fiatal osztrák katonatisztnek és költőnek, hogy „önmaga kifejezésére használja fel környezetének tárgyait" (Levelek egy ifjú költőhöz. Szabó Ede fordítása). A tárgyi világ dolgainak lírai átlényegítése azóta a modern költészet egyik jellegzetes művészi eljárása lett. Mintha Takáts Gyula is a rilkei tanácsot fogadta volna meg: verseiben sorra jelennek meg a dunántúli világ, a somogyi és a Balaton-felvi-