Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

I. Kaposvár művelődéstörténetéből - 1. Kaposvár művelődésének kérdései a XVIII-XX. században

nek eredőjéből következett, míg a harmadik, bár nem kevésbé lényeges összetevő: a gazdasági mikr ótáji centrumjelleg — uradalmi alközponti szerep — majd csak a kései feudalizmus talaján kibontakozó földesúri árutermelés következő évtizedeiben lett adott a számára.

Amikor a török veszély már távolabb került az ország határaitól, csakhamar felszámolták a szabad katonai településeket. Kaposvár sem kerülte el a sorsát, a hozzátartozó uradalommal együtt Eszterházy Pál herceg birtokába került. Az általa kibocsátott első urbárium (1702) szerint a végvárként felszabaduló kis mezőváros lakosait — ha azok jobbágyként való kezelésük elleni tiltakozásként nem is engedték összeiratni magukat — jelentős jobbágyi szolgáltatásra kötelezték. Az 1702-es úrbéri szerződés a közel egykorú törökkoppányi és városhídvégi megállapodásokhoz hasonlóan még a település lakosságának, elsősorban — de kizárólagosan — a katonai szolgálatok elismeréseképpen adott földeket, fenntartva még e szolgálatok kereteit is. A szerződés határozottan leszögezte, hogy a város lakói nem örökös jobbágyok, „amire nem is léphetnek, mivel mindannyian, ki böcsületes nemes ember, ki katona, ki hajdú, ki szabad legény közülük”, akik így, hasonló feltételek mellett élhetnek a városban, mint a si- montornyai vár őrségi katonák.1

Az első urbárium utáni esztendőben — 1703. április 27-én — Eszterházy Pál nádor kérelmére és tudatosnak mondható városfejlesztő tevékenysége következtében Lipót négy szabad, vagy éves vásár (január 10., március 25., július 25. és november 1.) tartására adott — a szabad királyi városokkal csaknem azonos jogkörű — privilégiumot a mezővárosnak, amelyet a megye még ugyanezen évi június 22-i, nemesdédi közgyűlésén ki is hirdetett. A jelentős mezővárosi kiváltság kapcsán különösnek mondható azonban az a körülmény, hogy a város fejlődése szempontjából olyannyira fontos vásár jognak az említése a földesúr és a mezőváros között később kötött valamennyi szerződésből mindvégig kimaradt, noha a négy szabad vásár megtartását illetően aligha lehet kétségünk.2

Az 1712-es megszállás viszont már hospeseket telepített Kaposvárra, akik meghatározott szolgáltatások fejében jutottak a használt földterületek birtokába. E telepítési szerződés — bár nem szól robotkötelezettségről és a betelepítési lehetőségek kedvezőbbé tételét szolgálja a „három esztendeig való szabadsággal”, valamint Kecel és Űjfalu kedvező feltételek melletti árendájával, a „szabadságnak” ily rövid időhöz való kötésével az 1702-es urbáriummal ellentétben — a mezőváros számára, a későbbi fejlődés szempontjából, mindenképpen hátrányosnak volt mondható. Bár a szerződés, feltételeit tekintve, kedvezőnek volt mondható életbelépésekor, e körülmény azonban aligha a mezővárosi jelleggel, mint inkább a telepítés viszonylagos koraiságával függött össze.

E két ponton érezzük elkülönülni azt a két társadalmi komponenst, amely a település későbbi fejlődése során alapvető szerepet játszott mind extra, mind pedig intra muros. Adva volt tehát egyfelől az a népesség, amely hagyományainak és a letelepedéskor megszerzett jogállásánál fogva törzsét képezhette a mezővárosi polgárságnak, de adott volt az a réteg is, amely a kisebb úrbéres helyekhez hasonlóan az örökös jobbágyi jelle8