Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

III. Dunántúl művelődéstörténetéből - 1. Középiskola és középfokú oktatása Dunántúlon a XVIII-XIX. században - különös tekintettel Somogyra

ténelmet, földleírást, matematikát, alkalmazott számtant, természettant, természethistóriát, technológiát és áruismeretet, rajztant s csillagráfiát, az algimnáziumban pedig: hittant, latint, görögöt, anyanyelvet, történelmet, földrajzot, matematikát, alkalmazott számtant és bölcsészeti pro- paedeutdcát tanítanának. A tanárok száma mindkét iskolatípusban azonos (6 vagy 7).46

Az intézmény jövőjét és oktatási rendszerét illetően — tehát — válaszút elé került az iskola. Döntenie kellett arról: miilyen legyen a tanrendi felépítése és kiket fogadjon a falai közé? A város társadalmi összetételét figyelembe véve megérthetjük a gimnázium tanári karának az új tanrendszert bevezető tárgyalások alkalmával azon álláspontját, hogy nem szerencsés az a — város bizonyos köreiből és a megyei nemesség soraiból kiinduló — törekvés, hogy a városban inkább gimnázium működjék, mintsem reáliskola, vagy ipartanoda. A tanári kár bölcs mérséklete azt az álláspontot tette magáévá, hogy ha a patronatus nemcsak a felső- és a középosztályokra figyel, hanem az alsóbb néposztály művelődési igényeire is, akkor Kaposvárott vegyes tanodát kellene — komáromi példára — létesíteni, azaz a kisgimnáziumi szervezetet össze kellene kapcsolni benne az ipartanodái rendszerrel, miuitán rossznak tartotta a társadalom szerkezetének ismeretéiben azt a hazai gyakorlatot, hogy a kézműveseknek és az iparosoknak gimnáziumot kellett végezniük, mintsem ipartanodát. Ezzel az állapottal azonban az előrelátó tanári kar magára maradt. Végül is, amikor a gimnázium új működési szabályzatát elnyerte 1856. június 29-én, akkor már az iskolára nem úgy tekintettek, mint a mezőváros kispolgárainak tanodájára, hanem a birtokos középosztály erkölcsi és tudományos műveltségének megyeszékhelyi fellegvárára, amelyben a nemiesség túlsúlya keresztülvitte az iskola profiljának saját igényei szerinti átalakítását.

Az előzetes tárgyalás után került csak sor báró Hauer Istvánnak, a soproni katonai kerület miniszteri biztosának az intézkedésére, aki — kétnapos késéssel — kihirdette a kultuszminiszternek 1850. szeptember 7-én kelt 6737. sz. rendelete alapján a soproni katonai kerület katolikus gimnáziumaira vonatkozó rendszabályokat:

1. A győri, a soproni és a szombathelyi líceumo-k nagyobb gimnáziumokká, a pécsi, a kőszegi, a keszthelyi, a komáromi, a pápai, a fehérvári, a tatai és a veszprémi gimnáziumok pedig kis-, illetve algimnáziumokká alakulnak át. A nagygimnáziumokban 12, az algimnáziumokban pedig 6 tanárt kell alkalmazni.

2. A tanítás nyelvezetéül Győrött és Szombathelyen a magyar nyelvet, Sopronban a németet, a keszthelyi, a kismartoni, a pápai, a fehérvári, a tatai és a veszprémi algimnáziumokban ugyancsak a magyar nyelvet, Kőszegen a németet, Pécsett pedig — a Baranya és Tolnia megye német lakosságára való tekintettel — vegyesen: a magyar és a német oktatási nyelv használatát rendelték el.

3. A nagykanizsai és az óvári gimnáziumokat megszüntették. 1850. november 9-én azonban a miniszteri biztos már újból engedélyezte a kanizsai 4 osztályú kisgimnázium megnyitását. Óváron azonban csak 1854. október 1-ével nyithatta meg kapuit a kisgimnázium.

309